Értékőrök most már Kárpátalján is

2015. szeptember 16., 10:16 , 766. szám

Az elmúlt hét végén, szeptember 11. és 13. között került sor a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthonban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által a magyarság értékeinek felkutatására és a kutatás gyakorlati tudnivalóinak elsajátítására szervezett értékőrképzés első alkalmára.

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület 2012-es megalakulása óta foglalatoskodik a kárpátaljai értékek felkutatásával. Ennek tükrében zajlott a Kárpátalja egészét felölelő értékkutató munka, az Ungi, a Beregi, az Ugocsai és a Máramarosi Kollégium. A képzésre jelentkezett 15 személy közül többen is részt vettek valamely kollégium munkájában, a képzés elvégzésével pedig, mint Molnár Eleonóra, az egyesület elnöke hangsúlyozta, tovább erősíthetik a Népfőiskola munkáját, és sokat tehetnek a kárpátaljai magyar közösség megmaradásáért is, amely a jelenlegi helyzetben különösen nagy fontossággal bír. A felkutatott értékeket át kell örökíteni, és ehhez az értékőrök munkája is szükséges.

A képzésre Veszprém megyéből érkeztek trénerek, mindegyikük a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány berkeiben tevékenykedik. A hungarikummozgalomhoz kapcsolódó Pannon Értékőr Hálózat kiépítése 2011-re nyúlik vissza, ekkor indult meg a hálózat kiépítése olyan fiatalok bevonásával, akiket érdekelnek a helyi értékek, s akik büszkék településük hagyományaira, természeti értékeire és építészeti örökségére – tájékoztatott dr. Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Hungarikum Bizottság értéktármegbízottja. Ehhez kötődik jelmondatuk is: „Ki őrizné, ha nem mi?” Az elmúlt 4 esztendőben Veszprém megyében már 3 térség csatlakozott a mozgalomhoz, de Bács-Kiskun és Fejér megyében is van értékőrcsoport. A programban összességében már több mint 300 fiatal érintett, akik a megszerzett tudásra alapozva vettek részt szellemi és tárgyi értékek gyűjtésében. Közöttük olyan huszonéves fiatalok is akadnak, akiket idősebb földijeik választottak meg saját településükön a helyi értéktárbizottság vezetőjévé. Többen töltenek be valamilyen vezető köztisztviselői szerepet, s akadnak, akik már mentorként vesznek részt a programban, átadva ismereteiket másoknak. A Pannon értékőrök célja egy hálózat létrehozása és kiépítése, amely most, az első alkalommal Magyarország határain túl megtartott képzéssel Kárpát-medenceivé válhat.

Az értékőrképzés első alkalmán egy hattagú csapat igyekezett átadni ismereteit az értékek feltárására, rögzítésére vonatkozólag. Füssy Angéla az interjúkészítés és információ-begyűjtés, Holczer Balázs az értékek fénykép és videó formájában való rögzítése, Hoffner Tibor a programtervezés kapcsán vezette a képzés egy-egy programrészét, míg Horváth Zsolt és Arany Sándor az értékőrprogram eddigi munkájáról és sikereiről tartott bemutatót. Kiemelendő azonban, hogy a képzés nem előadások hosszú sorából, hanem egyénileg és csapatban megoldandó feladatokból állt, így legfőképpen a gyakorlat szintjén tanulhattak a leendő értékőrök. A résztvevők csapattá és egységgé kovácsolásáról Bazsó Gabriella gondoskodott közösségépítő játékaival.

Az értékőrképzés további alkalmaira a szeptember 25–27.,  október 9–11. és november 20–22-i hétvégén kerül sor. Megvalósulását a Földművelésügyi Minisztérium, a Hungarikum Bizottság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja a HUNG 2015 program keretében.

Espán Margaréta