A hagyományőrzés jegyében

Táncház Nevetlenfaluban

2015. szeptember 30., 09:15 , 768. szám

A táncházak fontos szerepet játszanak abban, hogy megőrizzük azokat a szép, ősi kulturális hagyományainkat, melyek – ha életben tartjuk őket – a nemzeti öntudat megerősödését is elősegítik, melyekre például nekünk, kisebbségi helyzetbe szorított, határon túliakká vált magyaroknak kiváltképp nagy szükségünk van. Amellett a táncházak az adott települések lakosságát is segíthetnek közösségekké formálni. Így csak örülhetünk annak, hogy a nagyszőlősi járási Nevetlenfaluban is táncházaz bonyolítottak le szeptember 26-án, a helybeli művészeti iskola nagytermében, a helyi KMKSZ-alapszervezet rendezésében.

Azért szerveztük meg a rendezvényt, hogy a gyermekeinket, a fiataljainkat közelebb vigyük a magyar népi kultúrához, hogy megismerjék a népzenénket, a néptáncainkat – magyarázza Budaházi Kornélia, a KMKSZ Nevetlenfalui Alapszervezetének elnöke. – A népzene és a néptánc ugyanis kultúránk szerves része, s megőrzésével hagyományvilágunk fontos részét is megőrizzük, sőt átadjuk a felnövekvő nemzedékeknek.

A táncházat a vári Bor­zsaVári Népzenei Együttes tartotta meg.

Sok tájegység zenéjét játsszuk, folyamatosan bővítjük a repertoárunkat, itt, most pedig szatmári csárdásokat és dunántúli ugrósokat játszunk – mondja Kovács Sándor, az együttes vezetője. – Míg a tánclépéseket a Szilágyi-házaspár, a nevetlenfalui születésű László és hitvese, Gabriella igyekszik elsajátíttatni a helybeli fiatalokkal – fűzi hozzá.

Mint megtudom, a férj angoltanárként dolgozik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, felesége tanítónőként, óvodapedagógusként és hitoktatóként tevékenykedik, munkájuk mellett pedig táncházat is vezetnek a Rákóczi-főiskolán.

Kevesebben jöttek el, mint reméltem – sajnálkozik Szilágyi László. – Nem a szervezéssel volt baj, hanem a lakosok hozzáállásával. Az emberek már faluhelyen is eltávolodtak a hagyományainktól, s még leginkább a kisebb gyermekek azok, akik szívében, lelkében el lehet plántálni a népzene, a néptánc szeretetét. És ha ivadékaik kérésének eleget téve, a szülők is elkísérik gyermekeiket a táncházba, akkor az édesapákban, az édesanyákban is felébred az érdeklődés a népi kultúra ezen részei iránt.

Reméljük, a következő alkalommal Nevetlenfaluban is több érdeklődő fogja felkeresni a táncházat.

Lajos Mihály