A törvénytelen gyermek és az örökség

2015. szeptember 30., 09:17 , 768. szám

„Férjemmel és gyermekemmel apám házában élünk, oda vagyunk bejelentve. Apám két hónapja meghalt. Úgy volt, hogy anyám és mi örököljük az ingatlant, ám váratlanul megjelent apám törvénytelen gyermeke, akiről hallottunk ugyan, látni azonban sohasem láttuk korábban. Ő is részt követel magának az apánk örökségéből. Jogos az igénye?”

– Amennyiben az örökséghagyó nem írt végrendeletet, hagyatéka a törvény által megállapított rend szerint oszlik meg az örökösök között. Ukrajna polgári törvénykönyve 1261. és 1262. paragrafusa értelmében törvény szerinti öröklés esetén első körben az örökséghagyó gyermekei, túlélő házastársa és szülei között oszlik meg a hagyaték. Amennyiben tehát a jelentkezett „törvénytelen gyermek” dokumentumokkal (például a keresztlevelével) igazolni tudja, hogy az elhunyt az édesapja volt, ugyanúgy részesülni jogosult az örökségből, mint ön, vagy az édesanyja (az elhunyt házastársa). Ugyanakkor sem az ön férje, sem gyermekük nem jogosult örökölni. Ily módon az örökség ebben az esetben három egyenlő részre oszlik, s egyharmad része a „törvénytelen gyermeket” illeti meg.

hk