Az SZBU akadályozni próbálta a titkosszolgálaton belüli korrupciónak szentelt tévéműsor adásba kerülését

2015. október 16., 17:53

Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) megpróbálta elejét venni, hogy adásba kerüljön a Szhemi oknyomozó műsor csütörtök esti adása, amelyet az SZBU-n belüli korrupciónak szenteltek – jelentette az UNIAN hírügynökség az ukrán Szabadság Rádió közlése nyomán.

Az újságírók több mint egy hónapon át dolgoztak azon riporton, amelyet azokról az „elit” személygépkocsikról készítettek, melyeken az SZBU munkatársai közlekednek. Azonban néhány órával a Szabadság Rádió és az UA: Persij tévécsatorna közös projektjeként futó műsor adásba kerülése előtt levél érkezett a Szabadság Rádióhoz, melyben Mihajlo Hluhovszkij, az SZBU kijevi és Kijev megyei főosztályának vezetője arra figyelmeztetett, hogy a riport adásba kerülése sértené a jogszabályokat.

A levél szerint a televíziós felvételeken látható munkatársak között előfordulhatnak olyanok, akik részt vettek, vagy arra készülnek, hogy részt vegyenek a Donyeck és Luhanszk megyék egyes régióiban zajló terrorellenes műveletben. Az olyan információk nyilvánosságra hozatala a tömegtájékoztatási eszközök által bármilyen indokkal, amelyek lehetővé tehetik az SZBU regionális munkatársainak azonosítását, veszélynek tehetik ki őket és családjaikat – figyelmeztetett a levél.

A Szabadság Rádió portálján megjelent beszámoló szerint ugyanakkor Hluhovszkij alárendeltjei október 2-án rátámadtak a Szhemi forgatócsoportjára. Vaszil Hricak, az SZBU vezetője még aznap nyilvánosan felajánlotta segítségét az újságírók elleni támadásban, illetve a titkosszolgálaton belüli korrupcióban érintettek személyazonosságának megállapításához, ám tényleges intézkedésekre nem került sor – derül ki az írásból. A cikk szerint a kijevi helyőrségi katonai ügyészség bűnügyi eljárást indított az újságírók törvényes munkájának akadályozása ügyében.

A Szabadság Rádió hivatalosan kérte az SZBU-t, hogy segítsen azonosítani a riport szereplőit, ám választ csak akkor kaptak levelükre, amikor a műsor már elkészült, s azon technikailag már nem volt lehetséges változtatni – mutatnak rá a cikk szerzői, akik az SZBU eljárását nyomásgyakorlásként értékelik.

(unian.ua/radiosvoboda.org/Kárpátalja)