Kijev megye 11 járásában ég már a tőzeg

2015. október 19., 18:07

A tűzoltók Kijev megye 11 járásában, 24 helyszínen oltják az összesen mintegy 122 hektár területen parázsló tőzeget – jelentette az UNIAN hírügynökség a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának tájékoztatása alapján.

A tőzeg füstje már Kijev egyes kerületeiben is érezhető lehet. A parázslás gócpontjainak oltásába eddig 322 tűzoltót és 82 járművet vontak be.

A jelentések szerint a háttérsugárzás Kijevben és Kijev megyében sehol sem haladja meg a határértéket, s átlagosan 12-14 mikroröntgent tesz ki óránként (a háttérsugárzás még biztonságos határértéke 30 mikroröntgen óránként).

Az Egészségügyi és Járványügyi Szolgálat jelentése szerint ugyanakkor a szennyezőanyagok koncentrációja a levegőben a megye egyes járásaiban már meghaladta a megengedett értékeket.

A füst szeptember első napjaiban is gondot okozott Kijevben, miután a főváros 30 kilométeres körzetében több helyen lángra kapott a száraz növényzet. A szmog miatt akkor fel kellett függeszteni a tanítást az iskolákban. A hatóságok most sem zárják ki, hogy szükség lehet rendkívüli intézkedések bevezetésére, ha tovább romlik a helyzet.

(unian.ua/Kárpátalja)