Vidékünkön is szolgált a nagy nyelvújító honvédezredessé lett fia
A tizenötödik aradi vértanú
Az alma nem esik messze a fájától… E bölcs mondás Kazinczy Lajos 1848-1849-es honvédezredes esetében is igaznak bizonyult. A hazáért és a haladásért, a szabad és demokratikus Magyarországért munkálkodó, s ezért Kufstein, majd Munkács várában is rabságot szenvedett költő, író, irodalomszervező, Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás vezéralakja olyan szellemi örökséget hagyott Lajos fiára, hogy az – nemzetben és polgárosodásban gondolkodva – a kezdetektől a bukásig derekasan végigküzdötte az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, s a tizenötödik aradi vértanúként halt mártírhalált az aradi vár sáncárkában. Tekintsük át röviden életútját…
Kazinci és alsóregmeczi Kazinczy Lajos 195 éve, 1820. október 20-án jött világra Zemplén vármegyében, szülei széphalmi kúriájában, az akkor már hatvanegy éves Kazinczy Ferenc és hitvese, a jóval fiatalabb Török Sophie nyolcadik, legkisebb gyermekeként. S bár egy költőfejedelem a XIX. század elejének elnyomott és elmaradott Magyarországán nem tudott fejedelmi módon megélni, sőt anyagi gondokkal küzdött, annyi pénzt mégiscsak kiszorított az igencsak kicsiny családi kasszából, hogy társadalmi helyzetüknek megfelelő módon taníttassa gyermekeit. Így – bátyjaihoz hasonlóan – a kis Lajos is a méltán nagyhírű Sárospataki Református Kollégium, majd az ugyancsak jó nevű Sátoraljaújhelyi Főgimnázium diákjaként szippantgatta magába a tudományos ismereteket. Majd a Bécstől 30 km-re eső osztrák kisváros, Tulln kadétiskolájában folytatta tovább tanulmányait, ahol behatóan megismerkedett az utászi mesterséggel.
A katonai iskola befejezése után mégsem utászegységnél kapott beosztást, hanem a 9. (Miklós) huszárezredhez vezényelték, ám hamarosan anyagi gondjai támadtak, így – jelentősebb összeg fejében – egy főúrnak eladta tiszti rangját, hogy kifizethesse adósságait, és leszerelt. Gazdálkodni kezdett, emellett a reformkori politikai életbe is belekóstolt, majd jött 1848, mely Kazinczy Lajos életére is óriási hatást gyakorolt.
A leszerelt katonatiszt az elsők között lépett be a polgári forradalom kitörése után megalakult nemzetőrségbe, s a nyár folyamán a Délvidékre vezényelt váci nemzetőrzászlóalj tagjaként harcolt a császárpárti szerb határőrök, felkelők és a Szerbiából átözönlő szerb nacionalista önkéntesek, az ún. szerviánusok ellen, miközben főhadnagyi, majd századosi rangba emelkedett. Majd Jellasics szeptemberi támadásakor a Dunántúlra sietett, ahol részt vett a Habsburg-hű bán addigi akadálytalan előrenyomulását letaglózó horvát vereséggé változtató, szeptember 29-i, magyar részről diadalmas pákozdi csatában, majd a Bécs elleni, megkésett magyar támadást megállító, október 30-i, vesztes schwechati ütközetben. Novemberben aztán kamatoztathatta utászi ismereteit, amikor is – átlépve a honvédség kötelékébe – megszervezte a honvédsereg utász fegyvernemét, Windischgrätz császári tábornagy várható offenzívájára felkészülve pedig részt vett a győri és a Pest-Buda előtti erődítési munkálatok elvégzésében. A fővároson azonban ezek sem segítettek, melyet a kormány – 1848–1849 fordulóján – kénytelen volt feladni.
Kazinczyt a Tisza vonalát védő Perczel Mór tábornok hadtestébe osztották be, ahol alezredesi rangban parancsnokolta az I. huszárezredet. A magyar fősereg április 1-jén megindított tavaszi hadjáratában azután a Klapka György tábornok által vezényelt I. hadtest kötelékébe került, s részt vett az átütő erejű magyar offenzíva több, fényes győzelmet hozó ütközetében: a tápióbicskei, az isaszegi, a váci, majd az április 19-én megvívott, s Wohlgemuth tábornok császári hadtestét tönkreverő nagysallói csatában. Az utóbbi összecsapásban különösen kitüntette magát: hadosztályparancsnokként, a Leiningen- és a Kiss Pál-dandárral, valamint a Wysocky-hadosztállyal együtt behatolt Nagysallóra, ahol az elszántan, utcáról utcára nyomuló honvédegységek kemény harcok árán megtörték a makacsul védekező Habsburg-csapatok ellenállását, s jelentős mértékben hozzájárultak a fényes diadalhoz. Kazinczy pedig megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát.
Májusban ezredessé léptették elő, majd júniusban vidékünkre vezényelték, ő lett az Ung, Bereg és Máramaros vármegyék területén állomásozó összes magyar egység főparancsnoka, hadosztályt szervezett, a cári intervenció megindulása után pedig merészen behatolt Galíciába, s az ellenség háta mögé került, mire a meglepett oroszok Kassáról Eperjesre vonultak vissza.
Ez a taktikai siker azonban kevésnek bizonyult, a császári és a cári hadak mindinkább erőt vettek a honvédseregeken, melyek egyre délebbre vonultak vissza. Augusztusban Kazinczy is parancsot kapott, hogy csatlakozzon Bem József erdélyi seregéhez, így a hadosztály megindult délnek. Ám az ezredes útközben értesült a világosi fegyverletételről, s augusztus 24-én, Zsibónál megadta magát Grotenhjelm cári tábornoknak, aki kiadta őt Eduard Clamm-Gallas császári generálisnak, s a nyelvújítás vezéralakjának fia hamarosan az aradi vésztörvényszék előtt találta magát, mely golyó általi halálra ítélte. 1849. október 25-én pedig a kivégzőosztag sortüze kioltotta a még csak 29 éves honvédtiszt életét. S mivel „a magyar Golgotán” már augusztusban kivégezték az első aradi vértanúnak is tartott Ormai Norbert ezredest, így gyakran Kazinczyt nevezik a tizenötödik aradi vértanúnak. Ám harcuk nem volt hiábavaló, mert ha a polgári forradalom el is bukott, de tizennyolc év múlva a Habsburgoknak mégis bele kellett menniük a kiegyezésbe, mely nem teljes, de nagyfokú önállóságot adott Magyarországnak, és szélesre tárta a polgári fejlődés kapuját.
Lajos Mihály
