Hagyományőrző nap Tiszaásványban

2015. október 21., 09:41 , 771. szám
Bátori József köszönti a  hagyományőrző nap résztvevőit

Hosszú ideje nem volt nagyobb szabású kulturális rendezvény a Csap melletti Tiszaásványban, ezen kívánt változtatni a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezete, amikor első ízben megszervezte a községben a hagyományőrző napot. A rendezvény változatos programmal várta a falu apraját-nagyját, amelyre valóban sokan voltak kíváncsiak.

Elsőként Dudar Fanni ungvári magyar konzul köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelve, hogy számára mindig fontos olyan közösségbe menni, ahol még mindig fontos a magyar szó, a magyar hagyományok tisztelete, közös kultúránk és anyanyelvünk ápolása, továbbadása. Ugyanakkor minden hagyományőrző nap más egy kicsit, hiszen minden falu, közösség hozzáadja a saját maga értékeit.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszéde elején elégedetten jelentette ki: „Végre Tiszaásványban is van egy olyan rendezvény, amelyre az egész Ungvári járás is büszke lehet. Amióta a Szövetség járási elnökeként dolgozom, tudom, hogy Tiszaásványban több a lehetőség, mint amennyit eddig kiaknázott. Hál’ Istennek most már itt is létrejött egy olyan kórus, amely színesíti járásunk kulturális életét.” Balogh Lívia arra kérte az ásványiakat, hogy legyenek büszkék a rendezvényükre, településükre és a magyarságukra.

Bátori József, a körzet magyar szervezetek által jelölt megyei képviselőjelöltje, az Ungi Református Egyházkerület főgondnoka emlékeztette az ünneplőket: Egy hét múlva szüret lesz ebben az országban. Bízom abban, hogy a tiszaásványi lakosok annyi szőlőfürtöt tesznek a kárpátaljai magyarság dézsájába, hogy végül együtt élvezhetjük majd közös munkánk eredményét.”

Köszöntötte a vendégeket Malomka Galja polgármester is, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy fogjanak össze az új ásványi iskoláért.

A szervezők nevében Orbán István, a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezetének elnöke, a település járási képviselőjelöltje mondott köszönetet mindazoknak, akik önzetlen munkájukkal lehetővé tették az első tiszaásványi hagyományőrző nap megszervezését. Közülük is kiemelve Ferkó Csaba polgármesterjelöltet és Breza Erzsébetet, akik legtöbbet dolgoztak a rendezvény sikeréért, valamint Simon Ibolyát, aki összeállította a kulturális programot és felkészítette a helyi hagyományőrzőket, valamint Furda Csaba vállalkozót, aki a helyszínt biztosította. Köszönetet mondott továbbá a Bethlen Gábor Alapnak, és a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének a támogatásért, továbbá Bátori József képviselőjelöltnek. Bejelentette, hogy jövőre a rendezvényt kétnapos hagyományőrző falunappá szeretnék bővíteni, egyik nap a társközségben Tiszaújfaluban, a másik napon pedig Tiszaásványban.

A kulturális műsorban elsőként az idén alakult tiszaásványi Kéknefelejcs Népdalkör lépett a közönség elé, akik a nemzeti lobogónkról énekeltek, majd a népdalkör idősebb tagjai egy nótacsokrot adtak elő. Majd a tiszaásványi lányok mutattak be egy modern, később egy magyar táncot. Fellépett a Csapi KMKSZ-nyugdíjasklub Melnyik Enikő vezette kórusa, majd a szalókai Rozmaring Népdalegyüttes, akik karikázó tánccal tették látványosabbá előadásukat. A Kisdobronyi Művészeti Iskola koreográfia osztályának hagyományőrző tánccsoportja két fergeteges néptánccal mutatkozott be az ásványi közönségnek. Több modern táncot is bemutattak a szomszédos Eszenyből érkezett, fáradhatatlan kislányok, a Banga Bianka által felkészített Grácia Tánccsoport. Nagy sikert aratott a 2013-ban alakult, Molnár Beáta és Torma Gergő vezette csapi Kökény Néptánccsoport. A hazaiak közül Bajusz Alexandra barátnőivel énekelt egy Kaláka-slágert, a helyi fiatal lányok az őszt idéző népdalokat énekeltek, majd újra a tiszaásványi Kéknefelejcs Népdalkör lépett a közönség elé. Végül Literáti József egy fogolynótát énekelt, amelyet a lágert megjárt édesapjától tanult.

A rendezvénynek helyt adó sátor közelében a gyerekeket számos más szórakozás is várta, volt gumiasztal, ugrálóvár, lábbal hajtható kisautók és vattacukor. A kézművessátrakban lehetett gyöngyöt fűzni, arcot festeni, Sütő Máriától csuhétárgyak és papírból kivágott játékok elkészítését is meg lehetett tanulni. Nagy érdeklődés kísérte Hidi Endre keramikus művész bemutatóját, a gyerekek mellett még a felnőttek is ki akarták próbálni tehetségüket az agyagtárgyak elkészítése terén.

Összességében az első Tisza­ásványi Hagyományőrző Nap nagyon jól sikerült, mindenki egyetértett abban, hogy jövőre is kell hasonlót szervezni a Tisza-parti községben.

Badó Zsolt