Eredményes összefogás Kárpátalján

Bocskor Andrea sajtóközleménye

2015. október 27., 17:03

"Gratulálok a két magyar pártnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a megyei közös lista alapján elért kiemelkedő, közel 9%-os választási eredményhez. Az október 25-i helyhatósági választások eredménye azt jelenti, hogy nemcsak lesznek magyar képviselők a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, de jelentős politikai erőt képeznek majd a megyét irányító testületben" – értékelte a választások eredményét Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő.

A kárpátaljai magyar közösség és érdekvédő szervezetei példás összefogásának eredménye, hogy a vasárnap tartott önkormányzati választásokon 4 járásban: az Ungvári, Beregszászi, Nagyszőlősi és Técsői járásban – a hátrányosan kialakított választási körzetek és a több irányból áradó negatív propaganda, rémhírek ellenére – a magyar pártok elsöprő győzelmet arattak és meghatározó képviseletre tettek szert a járási és helyi (települési) tanácsokban. Számos önkormányzat élére is magyar polgármester került. "Nagy örömömre szolgál, hogy több helyen magyar polgármesterek kerültek az önkormányzatok élére, így például az egyetlen magyar többségű településen, Beregszászban is a magyar polgármesterjelölt fölényes, több mint 75%-os győzelemmel tartotta meg a polgármesteri széket" – emelte ki Bocskor.

A kárpátaljai magyar közösség megmutatta, hogy képes erős, egységes, összetartó közösségként fellépni a szükség pillanatában, képes tenni jövőjének javításáért, bizonyította életképességét és politikai felelősségtudatát. A Fidesz–KDNP EP-delegációja üdvözli a kárpátaljai magyar közösség összefogását és az így elért választási eredményt. A 2014-es európai választásokra állított nemzeti lista szellemében a delegáció továbbra is kiemelt figyelmet szentel a határon túli magyar közösségeknek, és támogatja politikai törekvéseiket.

Strasbourg, 2015. október 27.