Ismertté vált a megyei tanács összetétele

2015. november 4., 12:02 , 773. szám

Kárpátalján napokig tartó csend után e hét elején kezdték meg az október 25-i helyhatósági választások eredményeinek „tömeges” közzétételét, de még korántsem minden eredmény hivatalos.

Az előzetes szavazatszámlálás alapján még az elmúlt héten ismertté vált, mely politikai erők jutottak be a Kárpátaljai Megyei Tanácsba, s hány képviselővel lesznek jelen a legjobban teljesítő pártok a régió önkormányzatában. Így megtudhattuk, hogy a Jedinij Centr (JeC) 18 képviselőt delegál a testületbe, Petro Porosenko „Szolidarnyiszty” Blokkja (BPP „Szolidarnyiszty”) 15 fővel, a Vidrodzsennya 11, a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közös listája), valamint a Batykivscsina egyaránt 8-8, míg az Opozicijnij Blokk (OB) 4 fővel lesz képviseltetve a testületben.

Lapzártánkkor a világhálón megjelent azoknak az indulóknak a névsora, akik az egyes pártok listáiról megyei képviselői mandátumhoz juthatnak. A tájékoztatás értelmében a megyei tanácsi közös magyar listáról Barta József, Rezes Károly, Tóth Miklós, Gulácsy Géza, Orosz Ildikó, Péter Csaba, Kész Barnabás és Bátori József lehet a megyei önkormányzat képviselője az elkövetkező időszakban. A névsort közlő Holosz Karpat ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a megyei tanács összetétele a képviselőtestület megalakulásáig nem végleges, hiszen elfordulhat, hogy egyes jelöltek visszalépnek a jelöléstől, s akkor a választási listán utánuk következő személyek juthatnak mandátumhoz.

Ami megyénk magyarlakta  régióit illeti, az Ungvári járásban a korábbi 66 helyett mindössze 36 képviselő alkotja majd a járási tanácsot. Az új összetételű önkormányzatban hét párt lesz jelen, miközben az ukrán nemzeti beállítottságú UKROP pártnak és a nacionalista Szvobodának nem sikerült elérnie az 5 százalékos bejutási küszöböt.

Az első helyen a szavazatok 18,0857 százalékát megszerezve a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt végzett, amely 8 képviselővel rendelkezik majd a járási tanácsban. Rajtuk kívül a JeC 7, a Vidrodzsennya 6, a BPP „Szoli­darnyiszty” 5, Oleh Ljasko Radikális Pártja és az OB 4-4, a Batykivscsina 2 képviselőt juttatott a testületbe.

Ungváron a polgármesterjelöltek közül a legtöbb szavazatot (10 740) a Vidrodzsennya képviseletében induló Bohdan Andrijiv szerezte meg, mögötte az önjelöltként szereplő Szerhij Ratusnyak végzett 7 169 szavazattal. Miután a 22 polgármesterjelölt egyike sem szerezte meg a voksok 50 százalékát, s mivel az ungvári választók száma meghaladja a 90 ezret, a városban a no­vember 15-én megrendezendő második forduló dönt az új polgármester személyéről Andrijiv és Ratusnyak között.

Az Ungvári Városi Tanácsba kilenc párt jutott be. A „KMKSZ” UMP a szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg, ami két mandátumra bizonyult elegendőnek a 36 fős testületben. A mandátumok további megoszlása a pártok között a következő: Vidrodzsennya – 9, BPP „Szolidarnyiszty” – 5,  Patriot – 4, Nas kraj – 4, Ukrajna Európai Pártja – 3, Batykivscsina – 3, JeC – 3, Szamopomics – 3.

Csapon a várakozásokat felülmúló magyar eredmény született, amennyiben hét KMKSZ-es képviselője lehet a 26 tagú városi tanácsnak, vagyis ugyanannyi, mint a JeC-nek. A harmadik BPP „Szolidarnyiszty” öt mandátumot szerzett, míg a Vidrodzsennya, az OB és a Nas kraj kettőt-kettőt. Egy képviselői helyet szerzett az önkormányzatban a Szvoboda párt.

A határváros új polgármestere Valerij Szamardak lett, aki a BPP „Szolidarnyiszty” színeiben indult, s a szavazatok valamivel több mint 40 százalékát szerezte meg. A második helyen a korábbi városvezető, Halina Car végzett a szavazatok 28 százalékával. A KMKSZ jelöltje, Balogh Oszkár a voksok 21,7 százalékát kapta, míg Jaroszlav Af­ta­naz (Vidrod­zsennya), Anatolij Szka­kodub (Szvo­boda) és Tetjana Krav­csenko (Oleh Ljas­ko Radikális Pártja) együt­tesen a szavazatok mintegy 10 százalékát mondhatják a magukénak.

A Munkácsi járásban a legtöbb mandátumot, 18-at a JeC szerezte meg, mögöttük a Vidrodzsennya 8-at, a BPP „Szolidarnyiszty” 6-ot könyvelhet el. A KMKSZ pártja 4 képviselői hellyel a negyedik helyen végzett, megelőzve a 3 fővel még ugyancsak bejutott Batykivcsinát.

Munkács új polgármestere 16 080 szavazattal (54,4 %) Andrij Baloga lett. A második legjobb eredményt Ivan Csubirko érte el 7 884 szavazattal (26,5 %). Ami a Munkácsi Városi Tanácsot illeti, abba a JeC 17 képviselőt delegál, míg a Vidrodzsennyától 9, a Batykivscsinától 4, az Szamo­pomics­tól és a KMKSZ-től pedig egyaránt 3-3 képviselő jutott a 36 tagú testületbe.

A 34 tagú Beregszászi Járási Tanácsban a KMKSZ 12 képviselői mandátumot szerzett. A JeC-nek 8, az UMDSZ-nek 7, az Vidrodzsennyanak 4, s a BPP „Szolidarnyiszty”-nak 3 képviselője lesz.

Beregszászban Babják Zoltán, az UMDSZ és a KMKSZ közös jelöltje 6295 voksot szerzett, ami a szavazatok 81,49 százalékát teszi ki. A második helyen végzett Oleh Levickijre leadott 1022 voks 13,23 százaléknak felel meg, míg az önjelölt Vagyim Zeleneckij eredménye 408 szavazat (5,3 %).

Ami a Beregszászi Városi Tanácsot illeti, a legtöbb mandátumot – 12-t – az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártnak a KMKSZ-szel közös listája szerezte meg. A továbbiakban a Vidrodzsennya és a JeC 5-5, a BPP „Szolidarnyiszty” pedig 4 képviselőt delegálhat a városi önkormányzatba.

A Nagyszőlősi Járási Tanácsot öt párt képviselői alkotják. A JeC 9, az Vidrodzsennya és a BPP „Szolidarnyiszty” 8-8, a KMKSZ pártja 7, az UMDSZ-é 4 képviselővel lesz jelen a 36 fős önkormányzatban.

Bocskai István, Nagyszőlős hivatalban lévő polgármestere a mostani választásokon önjelöltként 8 214 szavazattal a voksok 85 százalékát szerezte meg, vagyis a településen érvényesült a papírforma, nem került sor vezetőváltásra a városházán. Három vetélytársa közül a legjobban Volodimir Palinkas (Szvoboda) szerepelt, ám a rá leadott 661 szavazat mindössze a voksok 6,8 százalékát teszi ki.

Lapzártánkig a megye 302 községe közül 241 esetében tették közzé a polgármester-választás eredményeit, azaz 61 falu esetében még mindig nincs hivatalos győztese a választásoknak. A Holosz Karpat összeállítása szerint a 241 községi elnök túlnyomó többsége, 219 fő önjelöltként indult a megmérettetésen. Hét településvezető győzött a JeC színeiben, 4-4 bírót mondhat „magáénak” a BPP „Szolidarnyiszty” és a Batykivscsina, hármat a „KMKSZ” UMP, kettőt az Vidrodzsennya, végül egyet-egyet az OB és Oleh Ljasko Radikális Pártja.

zzz