A jogi személyek megbízóleveléről

2015. november 11., 08:54 , 774. szám

„Vállalkozó vagyok. Minap megkeresett egy ismeretlen, aki azt állította, hogy egy cég érdekeit képviseli megbízás alapján, s felszólított, hogy szolgáltassak információkat a vállalatunknál használt számítógépes programokról. Tudni szeretném, hitelesíteni szükséges-e közjegyző által az efféle »képviselők« megbízólevelét, s egyáltalán – miként bizonyosodhatok meg róla, hogy nem szélhámosokkal van dolgom?”

– A szerződés alapján felvállalt képviselet ellátható megbízólevél alapján. Megbízólevélen egy olyan dokumentumot értünk, amelyet valaki azért állít ki egy másik személy részére, hogy az illető annak alapján képviselhesse őt harmadik személyekkel szemben. Ez egy sor követelményt támaszt az adott okmánnyal szemben:

1) a megbízás kizárólag írásban adható;

2) mint minden dokumentumnak, a megbízólevélnek is rendelkeznie kell a kötelező elemekkel: meg kell neveznie a megbízót és a megbízottat, fel kell tüntetnie kiállításának helyét és idejét stb.;

3) a megbízólevélben konkrétan körül kell írni a megbízott jogosultságát, azaz azt, hogy mire terjed ki a megbízatás.

A képviselet alapulhat egy jogi személy valamely szervének intézkedésén, döntésén is. Ilyenkor az intézkedésre/határozatra vonatkozó dokumentumnak is eleget kell tennie minden követelménynek (szerepelnie kell rajta az illetékes vezető aláírásának, a jogi személy pecsétjének).

A jogszabályok nem minden esetben teszik kötelezővé a megbízólevelek közjegyző általi hitelesítését, bár nem is tiltják.

Ami az ön esetét illeti, vállalkozóként csak akkor köteles információval szolgálni az efféle megbízottaknak, amennyiben erre szerződéses kötelezettséget vállalt a megbízójukkal szemben, vagy jogszabály kötelezi rá. A törvények egyértelműen rögzítik, hogy az állami vagy önkormányzati szervek nevében eljáró személyek miként kötelesek igazolni magukat, szerződéses kötelezettségvállalás esetén pedig az is kiköthető a megállapodásban, hogy a megbízottak miként igazolhatják magukat kielégítően ön előtt. Minden olyan esetben, amikor a tájékoztatás nem jogi vagy szerződéses kötelezettség, ön a saját belátása szerint dönthet arról, hogy szóba áll-e egyáltalán a megbízottakkal, szolgál-e a számukra információval, s milyen okmány felmutatását várja el a személyazonosságuk igazolására.

hk