Csapon megalakult az új városi tanács

Balogh Oszkár a város alpolgármestere

2015. november 13., 13:58 , 775. szám

A Csapi Városi Tanácsban november 11-én hirdette ki a választási bizottság elnöke a voksolás eredményeit, a képviselők és Valerij Szamardak polgármester esküt tettek. A Csapi Városi Tanácsba az Jedinij Centrtől (JeC) nyolc képviselő, a KMKSZ-től hét, a Szolidarnyiszty listájáról öt, a Vidrodzsennya, az Opozicijnij Blok és a Nas Kraj párt listájáról pedig 2-2 képviselő került be.

A városi tanács alakuló ülése november 12-én folytatódott, ahol titkos szavazáson Mihajlo Csolavint, a Szolidarnyiszty-frakció vezetőjét tanácstitkárrá választották a képviselők. A 26 tagú városi tanács gyakorlatilag teljes egészében kicserélődött, a volt polgármester asszonnyal együtt összesen öten vannak, akik a korábbi tanácsnak is a tagjai voltak. Az új polgármester munkáját ezentúl szociális és gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként a KMKSZ-frakciót vezető Balogh Oszkár segíti majd, a kommunális ügyekért felelős alpolgármester Ihor Hizsan, a Nas Kraj párt képviselője lett.

dózsa