A vezérkarnál tagadták 15 katona elestét november 7-én

2015. november 16., 16:04

Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkaránál cáfolták az arra vonatkozó információkat, miszerint november 7-én 15 katona vesztette volna életét a terrorellenes művelet (ATO) övezetében – jelentette hétfőn az Ukrajinszka Pravda Vlagyiszlav Szeleznyovra, a vezérkar sajtóközpontjának vezetőjére hivatkozva.

„Ezen időszakban egyetlen sérültünk volt, aki egy botlóaknán robbant fel. Egyéb veszteségeink nem voltak, bár 23 alkalommal nyitottak ránk tüzet” – közölte Szeleznyov.

Elmondása szerint ugyanakkor november 14-én egy katona meghalt, további nyolc pedig megsérült. „Az utászok kivonultak aknamezőt telepíteni két ellenőrzőpont közé, a fegyveresek észrevették őket egy UAV-ról (pilóta nélküli repülőszerkezet – a szerk.), és aknatüzet zúdítottak rájuk” – mondta el Szeleznyov.

November 15-én három katona halálát erősítették meg a vezérkarnál: „Zolote térségében az utászok alatt robbant taposóakna”.

Ezenkívül november 15-én déltől hétfő reggelig öt alkalommal nyitottak tüzet az ukrán katonákra, de veszteségekről nem érkezett jelentés – közölte a vezérkar szóvivője.

Később Andrij Liszenko, az elnöki adminisztrációnak a terrorellenes művelettel kapcsolatos kérdésekben illetékes szóvivője jelezte, hogy kiegészítő vizsgálatot indítottak a sajtóban megjelent, 15 katona állítólagos haláláról szóló hírekkel kapcsolatban.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a Mikola Pirohov nevét viselő 1. számú önkéntes mobil kórháznál közölték, hogy november 7-én mintegy 15 ukrán katona vesztette életét harci cselekményekben és ellenséges tűzben. Az ATO vezérkara részéről viszont azt jelentették november nyolcadikán, hogy az elmúlt 24 óra folyamán nem voltak veszteségei a hadseregnek.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)