Illemszabályok, viselkedéskultúra, protokoll

2015. november 18., 10:09 , 775. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola no­vember 14-én a protokollrendről szervezett konferenciát.

Az eseményt dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében az elnök asszony hangsúlyozta a konferencia fontosságát, hiszen társadalmunkban még mindig erősen élnek a szovjet éra alatt ránk rakódott fals szokások, melyek nem felelnek meg az európai normáknak. Az elnök asszony felhívta a figyelmet a Kárpátalján is előforduló, protokolláris szinten állandósult problémákra, melyekkel gyakran találkozik. Szerinte a konferencia jó kezdeményezés, és remélhetőleg segíteni fogja a kárpátaljai közéletben tevékenykedők munkáját.  Ezt követően Koncz Sándor, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd bemutatta az egyesület tevékenységét.

Talán felvetődik bennünk a kérdés, hogy kinek van ma szüksége az illem, szűkebb értelemben az etikett, még szűkebben a protokoll ismeretére? Mindenkinek, aki közösségben él és dolgozik, társaságban forog. Bizonyára kerültek már önök is olyan helyzetbe, amikor azon gondolkoztak, hogy vajon illően köszöntötték-e a vendéget. Nem értették bemutatkozáskor a partnerük nevét, nem tudták, illik-e rákérdezni ismét? S talán még számtalan kérdés vetődött fel önökben. Sajnos, az ukrajnai oktatásban elég kevés időt szánnak az a viselkedéskultúra, protokoll témakörökre. Környezetünkben számtalanszor figyelhetjük meg rendezvényeken, különböző eseményeken vagy akár a parlamentben a helytelen viselkedést, az illemszabályoknak nem megfelelő magatartást, a tolerancia, a tiszteletadás hiányát. A konferencián tartott előadások mindezeket a hiányosságokat igyekeztek felfedni és orvosolni. A rendezvényen neves protokollszakértők tartottak előadásokat, választ adva az oly sokszor felmerülő kérdésekre. Nagy Ildikó címzetes docens, a Budapesti Metropolitan Főiskola protokoll szakirányú továbbképzésének vezetője a viselkedéskultúra témakörében tartott előadást. Beszélt a köszönési formák megfelelő használatáról, a megjelenés, a helyes öltözködés fontosságáról. Gáspár Ágnes protokollszakértő, média- és üzleti kommunikációs tanácsadó és tréner az üzleti protokoll világába kalauzolta a jelenlévőket. Az előadó felhívta a figyelmet az üzleti tárgyalásokon való helyes viselkedésre, beszélt a verbális és a nonverbális kommunikáció fontosságáról. Ezt követően a rendezvényszervezés világát ismertette dr. Bíró Ildikó jogász, nemzetközi protokoll- és intézményi kapcsolati szakértő.

Az előadásokat követően a Kokas Banda és az Almanach együttes adott koncertet, ezt követően pedig állófogadással zárult a rendezvény.

Váradi Enikő