A házelnök törvénnyel tiltaná a képviselőknek a verekedést
Volodimir Hrojszman házelnök a parlament egyeztető tanácsának hétfői ülésén közölte: követeli, hogy törvényi úton szabályozzák az erőszak alkalmazását a Legfelsőbb Tanácsban – jelentette az Ukrajinszka Pravda.
A Legfelsőbb Tanács elnöke egyben arra kérte a házrendi bizottságot, hogy vizsgálja ki a Volodimir Paraszjuk képviselő részvételével lezajlott múlt heti incidenst.
„Mindent meg kell tennünk, hogy hasonló esetekre ne kerülhessen sor, törvényi szabályozásra van szükség – hangsúlyozta Hrojszman.
„Senkit sem szeretnék minősíteni, de megengedhetetelen egy parlamenti képviselő számára – bármilyen névvel és párthovatartozással – fizikai erőt alkalmazni akár a parlament falai között, akár azokon kívül” – tette hozzá.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy Volodimir Paraszjuk független parlamenti képviselő a korrupcióellenes bizottság ülésén fejberúgta Vaszil Pisznijt, aki az SZBU képviseletében volt jelen. A honatya az eljárást azzal magyarázta, hogy az SZBU tisztviselője „megalázta” a Jevromajdan résztvevőit és közölte, tettéért kész megválni a mandátumától.
A történtek után Pisznij feljelentette Paraszjukot a Legfőbb Ügyészségen. Az SZBU részéről ugyanakkor közölték, hogy a titkosszolgálat belső biztonsági főosztálya tanulmányozni fogja a parlamenti bizottság ülésén Pisznijre vonatkozóan elhangzott információkat. A sajtó megírta, idézi fel a portál, hogy Pisznij 1995-ben öt hónapot töltött vizsgálati fogságban, miután azzal gyanúsították, hogy köze lehet védelmi pénzek szedéséhez. Egy sor botrány után elbocsátották őt a Belügyminisztériumból, de azonnal az SZBU-nál helyezkedett el. A sajtó ezenkívül azt is tudni véli, hogy Pisznijnek hatalmas villája van Lviv környékén, a felesége pedig nagyszámú vállalkozás tulajdonosa.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)


