Az új polgármester az összefogás híve

Ferkó Csaba Tiszaásvány első embere

2015. november 25., 09:24 , 776. szám

Ferkó Csaba 1975-ben született Tiszaásványban, azóta is szülőfalujában él. A Csapi 2. Sz. Középiskolában érettségizett, majd az Ungvári Nemzeti Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett. 1997-ben kezdett dolgozni a Tiszaásványi Általános Iskolában, amelynek 2004-től az igazgatója volt kilenc éven keresztül, majd az Eszenyi Középiskola igazgatóhelyetteseként tevékenykedett egészen mostanáig, s a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségének is tagja. De leginkább 15 éves lányára, Rékára és 5 éves fiára, Rolandra büszke.

– Miért határozott úgy, hogy indul szülőfaluja polgármesteri székéért?

– Korábban soha nem hittem el, amikor polgármesterektől arról hallottam, hogy megkeresték, rábeszélték őket. Nos, az utóbbi egy évben engem is sokan megkerestek. Az ismerőseim, barátaim biztatására, az emberek felém áradó bizalmának hatására kezdtem először gondolkodni a lehetőségen. Mindezt végiggondolva úgy döntöttem, hogy szeretném jobbá tenni a tiszaásványi és a tiszaújfalui emberek mindennapjait. Sok elképzelésem van, amelyek megvalósítását nem könnyíti meg a mostani gazdasági helyzet, de nagy elszántsággal vetem bele magam a munkába.

– Tiszaásványban a lakosság fele szavazott önre, míg a közigazgatásilag ide tartozó Tiszaújfaluban a döntő többség. Mi lehet ennek az oka?

– Azt tudni kell, hogy édesapám Tiszaújfaluból származik, tehát nekem is ottani gyökereim vannak. Nyilván megvan annak a magyarázata, hogy ki szavazott rám, és ki a korábbi polgármester asszonyra.

Tiszaújfalu mostohagyerekként volt korábban kezelve, és úgy is érezte magát. Egyik fontos szempont lesz majd a munkám során, hogy jobban odafigyeljek az ottani gondokra is.

– Mit szeretne legelsőként változtatni az eddigi gyakorlathoz képest?

– Nem ígérhetek olyat, hogy most leaszfaltoztatom az utat, hisz szűkös a községi tanácsunk költségvetése, erre saját erőből nincs lehetőségünk. De azt gondolom, hogy egy buszmegálló kialakítása Ásványban és Tiszaújfaluban is megvalósítható. Terveim között szerepel, hogy mind a két községben kialakítunk egy játszóteret, hogy legyen hol a gyerekeknek játszani, a szülőknek pedig leülni, beszélgetni. Tisztábbá kellene tennünk a falut, ezt szemétkosarak kihelyezésével szeretném ösztönözni. A sport és a kulturális élet terén is sok előrelépési lehetőség van még. A felsoroltak megvalósításához szerintem nem kell feltétlenül állami pénz, úgy gondolom, hogy tudunk ehhez támogatókat találni, bízom abban, hogy lesznek olyan jóérzésű emberek, vállalkozók, akik szívesen áldoznak majd erre. Remélem, van mögöttem egy olyan csapat, akikre számíthatok, mert egy fecske nem csinál nyarat.

Közös kirándulásokat is szeretnék szervezni, táncházakat és más szórakozási lehetőséget a fiatalok számára.

Nagy lehető­sé­ge­ket látok a ma­gyar­or­szági test­vér­te­le­pü­lé­si kapcso­la­tok­ban, közös pályázatokban, illetve olyan EU-s tele­pülés­fej­lesztés­re irá­nyuló pályázatokban, amelyek elérhetőek az unión kívüliek számára is. Hisz ma jelentős ukrajnai fejlesztési forrásokra várni reménytelen.

– Ön a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezetének az alelnöke, ez a győzelem egyben a KMKSZ sikere is Tiszaásványban.

– Úgy gondolom, hogy igen. Orbán Istvánt, alapszervezetünk elnökét járási képviselővé választották, és mindkét községben segítette kampányunkat a KMKSZ-alapszervezet. Szeretném szorosra fűzni a kapcsolatomat a KMKSZ helyi, járási és megyei vezetésével. Ugyanakkor nem akarok széthúzást, nem szeretném, hogy klánok legyenek a faluban. Remélem, sikerül egységbe kovácsolni a tenni akaró embereket.

– Mik a tervei a sport és kulturális élet terén?

– Tavalyelőtt szerveződött újra a helyi focicsapat, de az idén nem sikerült megszervezni. Kevés fiatal van itthon, emiatt nincsenek elegendően egy, a járási bajnokságban elinduló csapathoz. Abban gondolkodunk, hogy Újfaluval közösen, szükség esetén akár egy harmadik falu bevonásával szervezünk egy focicsapatot. Mivel kevés a fiatal másutt is, mára bevett szokássá vált a járásban, hogy két falu közösen hoz létre egy focicsapatot.

Különben tavaly és az idén is megszerveztük a KMKSZ kispályás utcabajnokságát, ezt a hagyományt is szeretnénk folytatni. Asztaliteniszezésre is van lehetőség nálunk.

Az idén egyik igazi lokálpatrióta lakosunknak, Breza György vállalkozónak köszönhetően létrejött a Kéknefelejcs énekkar, amelynek szervezésében nagy szerepet vállal Simon Ibolya klubvezető és Juhász Valéria, a harmonikás, aki munka után önzetlenül segíti ezt az együttest. Ebben az együttesben különböző korosztályok, közöttük nők és férfiak egyaránt részt vesznek. Ez az énekkar jó hírét viszi a községünknek, lehetőségeimhez mérten segíteni szeretném a munkájukat.

Idén októberben rendeztünk egy hagyományőrző napot  a  KMKSZ  helyi  alapszervezetének  szervezésében, szeretnénk egy hasonló rendezvényt ezentúl minden évben megszervezni  a  kulturális  szövetség  támogatásával, amely a tervek szerint kétnapos lesz, első nap Tiszaújfaluban, második nap pedig Ásványban. Májusban pedig gyereknapot szeretnénk szervezni mindkét faluban.

– Hogyan zajlott az első munkanapja?

– November 16-án, hétfőn volt az első ülése az új községi tanácsnak, ahol a territoriális választási bizottság elnöke ismertette a választás eredményét. Nagy  örömömre  szolgál, hogy  ezen  jelen  volt  Balogh  Lívia  és  Orbán  István  (járási  képviselők). Az első ülésen megválasztottuk az általam javasolt tanácstitkárt, az állandó bizottságokat és a végrehajtó bizottságot. Azóta mindennap vagy délelőtt, vagy délután Ungvárra kell utaznom, a hivatalokat járom, adóhatóság, államkincstár, állami regisztrátor stb. De a lakosok között is vannak, akik már megkerestek az elmúlt néhány nap alatt, illetve több, eddig általam nem ismert ember is. Például a szalókai határőrség egyik munkatársa is megkeresett már, aki jelezte, hogy az ottani határőrség parancsnoka szeretne velem találkozni. Holnap kerül sor a találkozóra.

Állítólag ő is azt szeretné, hogy polgárőrséget szervezzünk a községben, hisz határközség vagyunk. Ez nekem is szerepel a terveim között, a Kárpátaljai Magyar Polgárőrszövetség keretében egy valóban működő szervezetet szeretnék létrehozni a két községben. Ez a jelenlegi közbiztonsági helyzetben szükséges a mi községeinkben is. Remélem, az én elképzeléseimet és a határőrparancsnokét össze lehet egyeztetni.

Én egyébként a demokratikus irányítási módszer híve vagyok. Ez meghozza a maga eredményét. Vallom, hogy az ember ne követelje ki magának a tiszteletet, hanem érdemelje azt ki. Ahogy az első tanácsülésen többek szájából elhangzott: Összefogás! Én is ennek a híve vagyok.

Badó Zsolt