Kárpátaljáról – röviden

2015. december 9., 10:19 , 778. szám

Luhanszk megyéből jött az új nagyszőlősi járási hadbiztos

Vaszil Zubatov személyében új vezetőt neveztek ki a nagyszőlősi járási hadkiegészítő parancsnokság élére – jelentette a Zakarpattya Online.

Az új hadbiztos Luhanszk megyéből érkezett, és kinevezését megelőzően is dolgozott már ezen a területen – mondta el Oleh Vinnickij, a megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetője abból az alkalomból, hogy bemutatta az új vezetőt a Nagyszőlősi Járási Tanács és a járási állami adminisztráció vezetőinek.

A találkozón a katonák a helyi hatóságok irányítóinak közreműködését kérték a hadkiegészítő parancsnokság elhelyezését és felszerelését, illetve a járási hadkötelesek jegyzékének pontosítását érintő kérdések megoldásában.

A favágó baltával esett az erdésznek

Sérült állkapoccsal szállítottak kórházba egy técsői erdészt – jelentette a mukachevo.net.

Az esetről a bruszturai erdészeti és vadgazdaság mérnöke értesítette a nemzeti rendőrséget. Elmondása szerint november 6-án területbejárás közben az erdész önkényes favágást észlelt. Megállapítást nyert, hogy az elkövető egy 43 éves munkanélküli személy a técsői járási Uhljából. A férfi az erdész megjelenésére agresszívan reagált. Rávetette magát a baltájával, minek következtében a sértett arcán vágás keletkezett. Az erdész az orvosi ellátást követően hazatérhetett, a tettes ellen eljárás indult – jelentette a nemzeti rendőrség megyei főosztályának kommunikációs részlege.

Másodszor is eljárást indítottak egy szeparatizmusért elítélt személy ellen

A Zakarpattya Online szerint a tavaly szeparatizmus vádjával feltételesen szabadságvesztésre ítélt Vjacseszlav Szverdlovicsról lehet szó, aki az úgynevezett „Ruszin Népi Hadsereg” parancsnokságának nevében a „hadseregbe” való belépésre szólított fel, Kárpátalja megye felszabadítása céljából.

A Kárpátaljai Megyei Ügyészség jóváhagyásával az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megyei főosztálya Ukrajna területének vagy államhatárának megváltoztatására, Ukrajna Alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló szándékos cselekményekkel, nemzetiségek közötti ellenségeskedés szításával összefüggő, személyek egy csoportja által előzetes összeesküvés alapján elkövetett nyilvános felhívásért, valamint az ilyen cselekményekre felbujtó anyagok és kiáltványok terjesztéséért, azaz Ukrajna büntetőtörvénykönyve 110. paragrafusának 2. része alapján indított bűnügyi eljárást.

A portál szerint Szverdlovicsot tavaly a Facebookon A Ruszin Népi Hadsereg felhívása a ruszinokhoz és ruszin aktivistákhoz című videó közzétételéért feltételesen három év szabadságvesztésre ítélték. Akkor a vádlott beismerte bűnösségét – írja az ungvári portál.

Halálos tűzeset Ungváron

Vasárnap hajnalban értesítették a kárpátaljai operatív mentőszolgálatot az ungvári Hrusevszkij utcában keletkezett lakástűzről – jelentette a mukachevo.net.

A szemtanúk elmondása szerint a lángok egy ötemeletes lakóépületben csaptak fel.

A 14. számú állami tűzoltó-alakulatnak a riasztás nyomán a helyszínre érkező ügyeletes egységei az égő lakás egyik helyiségében találtak rá a 79 éves tulajdonosra. Sajnos, a mentők már nem tudtak segíteni az idős asszonyon. A tűzoltóknak ezután rövid időn belül sikerült eloltaniuk a lángokat. A tűz keletkezésének okát és az okozott kár mértékét vizsgálják.

A sorköteles katonák szolgálati ideje meghosszabbítható

A Védelmi Minisztérium pontosított egyes, a „különleges időszakban” teljesítendő katonai szolgálatra vonatkozó rendelkezéseket – írja a Holosz Karpat a tárca 570. számú rendeletét ismertetve (Változások jóváhagyásáról Az Ukrajna polgárainak szolgálatáról Ukrajna Fegyveres Erőiben rendelkezés végrehajtásának szervezési instrukcióiban).

Ezek szerint szükség esetén a sorköteles katonák megállapított szolgálati idejük letelte után is szolgálatban tarthatók az államfő rendelete alapján, legfeljebb hat hónap időtartamra, vagy a különleges időszak alatt folytatják a katonai szolgálatot az elnöki rendelet által megszabott határidőig.

Ezenkívül a korábban kisebb vagy közepesen súlyos bűncselekményekért szabadságvesztésre, szabadságkorlátozásra, elzárásra vagy javítómunkára ítélt – ideértve a felfüggesztett ítéleteket is – személyek mozgósításuk esetén a különleges időszakban kívánságukra és a hivatalos személy döntése alapján felvehetők szerződéses katonai szolgálatra a különleges időszak végéig, illetve a leszerelési parancs kihirdetéséig – áll egyebek mellett a rendeletben.

Ungváron a szállodai helyek 77%-át lefoglalták szilveszterre

A kárpátaljai megyeszékhely a harmadik az ukrán városok között a szilveszter éjszakára szóló szállodai szobafoglalások számát tekintve – jelentette a mukachevo.net múlt szombaton.

A Booking.com portál adatai szerint Lvivben a szállodai szobáknak már a 95 százalékát lefoglalták, míg Csernyivciben ez a mutató 85, Ungváron pedig 77 százalék. Tehát az ország ezen városaiban köszönti a legtöbb turista az Újévet. Érdekes, hogy Ungvár e tekintetben Odesszát és Kijevet is megelőzte.

Ugyanakkor Kárpátalján a legolcsóbb az újévi vakáció – írja a mukachevo.net. Ami a „csúcsdátumokat”, azaz a december 31. és január 2. közötti időszakot illeti, nálunk a legolcsóbb a szállás az országban: 350–700 hrivnya/éjszaka.

Szépül a toronyház

Ungváron tart az egyik legmagasabb kárpátaljai épület, a köznyelvben csak „tizenhatemeletesként” emlegetett lakóház homlokzatának tatarozása – jelentette a Holosz Karpat.

A kivitelező építési vállalat szakemberei leverik a régi vakolatot, s helyére máris felviszik az új malterréteget. A városi költségvetésből a lakóközösségek támogatását célzó program keretében több mint 843 ezer hrivnyát különítettek el erre a célra. Az épület lakói is hozzájárulnak a finanszírozáshoz – jelentette az UzhInform.

Összeállította: zzz