Élő betlehem és közös kántálás Nagyszőlősön

Olvasói levél

2015. december 22., 09:19 , 780. szám

Immár negyedik alkalommal gyűltek össze Kárpátalja magyar görögkatolikusai, hogy megmutassák egymásnak és a világnak azokat a változatos kántálási szokásokat, amelyekkel saját egyházközségeikben köszöntik a Megváltó születését. Ebben az évben újdonság, hogy Beregszász után most Nagyszőlős adott otthont a rendezvénynek. A változtatás célja, hogy új helyszínnel bővüljön az egyházi megjelenések sora, és olyanok is részt vehessenek ezeken az eseményen, akik valamely okból kifolyólag eddig nem jutottak az egyház közelébe.

A műsor kezdete előtt minden odalátogató megcsodálhatta a főtéren felállított élő betlehemet, ehetett vattacukrot, vásárolhatott karácsonyi ajándékot, és a hidegben forralt borral is melegíthette magát.

A közös kántálás megnyitóján először Harangozó Miklós tiszaújhelyi parochus köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót a város világi és egyházi elöljáróinak. A Beregszászi Esperesi Kerület képviseletében Levcsenkó Róbert helyettes esperes, dédai parochus buzdította a híveket.

A műsorok bevezetéseként a karácsfalvaiak adták elő hagyományos betlehemes játékukat, benne mindazzal a humorral és jókedvvel, ami a betlehemes játékok sajátja. A betlehemesek mellett a megváltozott helyszín és a borús időjárás ellenére több egyházközség is képviseltette magát énekeivel. Így jelen volt: Batár, Csepe, Csoma, Déda, Karácsfalva, Mátyfalva, Mezőgecse, Nagybégány, Salánk, Tiszaúhely, Tiszaújlak, illetve a házigazda Nagyszőlősi Görögkatoilikus Egyházközség magyar híveinek közössége is.

Mind a résztvevők, mind a szervezők abban a reményben zárták az eseményt, hogy az idei kántálás sikerén felbuzdulva jövőre még többen lesznek jelen, Nagyszőlős pedig egyre több ehhez hasonló lelki és kulturális eseménynek ad majd helyet.

Iván Gábor