Kiosztották a Soós Kálmán-ösztöndíjakat

2015. december 22., 10:36 , 780. szám

December 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán ünnepélyes keretek között adták át a Soós Kálmán-ösztöndíjakat. Az ösztöndíjprogramot a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését elősegítse. Segítse azokat a magyar hallgatókat, akik a felsőoktatásban a szakmájukat nem tanulhatják magyar nyelven, illetve ösztönözze a régióval kapcsolatos kutatómunkák végzését.

A rendezvényt dr. Váradi Natália, a „GENIUS”Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy az alapítványt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola azzal a céllal hozta létre, hogy hidat építsen a középiskola és a felsőoktatás között, valamint a tehetséggondozás terén végezzen aktív munkát. Kiemelte, hogy a tehetség Isten ajándéka, s csak akkor válhatunk azzá, akik vagyunk, ha élünk a ránk ruházott ajándékkal.

Erdei Péter beregszászi magyar konzul beszédében méltatta a pályázat sikerességét, s hogy minden éven egyre többen jelentkeznek, valamint gratulált a nyerteseknek.

Kléger Zsolt, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pénzügyi referense hangsúlyozta: „Annak, aki továbbra is tanulni akar, és ki akarja bontakoztatni tehetségét, annak ehhez megpróbálunk továbbra is minden lehetséges utat biztosítani.” A referens köszönetét fejezte ki a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak áldozatos munkája kapcsán, melyet a tehetséggondozásban végez Kárpátalján.

2015-ben 79 személy nyújtotta be pályázatát, ebből 56 pályamunka kapott pozitív elbírálást. A díjazottak között 3,2 millió forintnak megfelelő hrivnyát osztottak ki. Három kategóriában lehetett pályázni: a Kárpátaljai Vándoregyetemre 5 főnek lettek sikeresek a pályamunkái, ők fejenként 3500 hrivnyát kaptak. A Magyar nyelvű oktatási jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak készítése kategóriában 17 személyt részesítettek ösztöndíjban – fejenként 5 ezer hrivnya volt a jutalmuk. A Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása kategóriában 34 pályázó kapott pozitív elbírálást, fejenként 2 ezer hrivnya összeget vehettek át.

Az ösztöndíjak kiosztását követően Váradi Natália felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre ismét meghirdetik majd a programot, ezért bátorított minden kutatót a tudományos életben való további munkára.

Az ösztöndíjprogram a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jöhetett létre.

Váradi Enikő