Jön az ID-kártya
Január 11-től az Állami Migrációs Szolgálat megkezdi az úgynevezett ID-igazolványok ingyenes kiállítását a 16. életévüket betöltött ukrán állampolgárok számára – jelentette az UNIAN hírügynökség Makszim Szokoljukra, a hivatal vezetőjére hivatkozva.
Szokoljuk keddi sajtótájékoztatóján Kijevben jelezte: elsősorban azoknak a 16. életévüket betöltött polgároknak az esetében kezdik meg az új típusú személyi okmány kiállítását, akik első ízben folyamodnak igazolványért. A dokumentum térítésmentesen igényelhető – tette hozzá.
„A ID-kártya olyan dokumentum, amely igazolja a személyazonosságot, alátámasztja az állampolgárságot az országon belül. Azaz Ukrajnában két alapvető dokumentum fog létezni – a belső okmány, az ID-kártya, továbbá a külföldre utazó személyek szükség esetén kiállíttathatnak útlevelet” – jelezte Szokoljuk.
Elmondta, az ID-kártya „érintkezés nélküli digitális adathordozót – chipet –” tartalmaz, amelyen tulajdonosa személyi adatai mellett biometrikus adatait, valamint a lakóhelyére és a családi állapotára vonatkozó információkat is rögzítik.
Az UNIAN korábban közölte, Ukrajnában 2016 januárjától a migrációs szolgálat 325 olyan részlege működik, amelyekben biometrikus okmányok igényelhetők.
(unian.ua/Kárpátalja)


