Háromszor is szünetelhet az internetes kapcsolat februárban

2016. január 23., 13:31 , 785. szám

A szolgáltatók azt tervezik, hogy februárban háromszor fogják szüneteltetni az internetes összeköttetést az egész ország területén. Már a dátumokat is kijelölték: ha igaz, február 3-án, 11-12-én és február 20-án leszünk megfosztva egy-egy rövid időszakra az internettől. A szolgáltatók akciójukkal azoknak a cégeknek a monopóliuma ellen kívánnak tiltakozni, amelyek „megkaparintottak” minden villanyoszlopot, megszüntették a hozzáférést a tömbházakhoz, s az internetes szolgáltatókon akarnak nyerészkedni – írja a Novini Zakarpattya.

„A piacon megjelent a 3G és a 4G technológia. Ez azt jelenti, hogy a bevezetésükhöz 100-200 méterenként el kell helyezni egy-egy szerkezetet internetes csatlakozással és áramforrással, hogy biztosítani lehessen a kapcsolatot. Ezt a feladatot kizárólag úgy lehet megoldani, hogy a bázisokat az utcai lámpaoszlopokhoz hasonló tartóoszlopokon helyezzük el. Ezért a távközlésiek kénytelenek együttműködni azokkal, akiknek a mérlegén az oszlopok szerepelnek, azaz az energetikai cégekkel, amelyek durván visszaélnek a monopóliumukkal” – mondta el az egyik internetes szolgáltató cég igazgatója az InternetUA portálnak.

Véleménye szerint az energetikai cégek indokolatlanul magas árakat szabnak meg a tartóoszlopok használatáért.

„Például a Kijivoblenergo 30 hrivnyát kér egyetlen oszlop bérléséért havonta. A bérleti díjat mindjárt több hónapra előre kiszámlázzák, ami így többszázezer hrivnyára rúg” – mutatott rá a portálnak nyilatkozó vállalkozó.

Az üzletember elmondása szerint a szolgáltatók hiába fordultak panaszaikkal az energetikai szféra és a közüzemi szolgáltatások szabályozásában illetékes nemzeti bizottsághoz, így nem marad más választásuk, mint a tiltakozás. Ezért szervezték meg akciójukat, amelyre három hullámban kerül sor.

A tervek szerint február 3-án átadják beadványukat és összegyűjtött panaszaikat a Legfelsőbb Tanács korrupcióellenes bizottságának. Ezzel egy időben egy órára megszüntetik az internet-hozzáférést egész Ukrajna területén, valamint sajtótájékoztatót is tartanak. Február 11-12-én a tiltakozó megmozdulások résztvevői felhívásukat és összegyűjtött panaszaikat az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) tervezik átnyújtani, miközben újra szüneteltetnék a világhálóhoz való hozzáférést egy órára. Végül február 20-án az államfőhöz kívánnak fordulni, újra „kikapcsolva” az internetet.

Az akciókhoz nyíltan eddig Szumiban, Csernyihivben, Dnyipropetrovszkban és Mariupolban csatlakoztak, de a kezdeményezést állítólag az egész országban támogatják a szolgáltatók, akik a tiltakozási akciók napjain szintén szüneteltetni fogják szolgáltatásaikat – írja a Novini Zakarpattya a znaj.ua portál nyomán.

(transkarpatia.net/Kárpátalja)