A parlament nem támogatta a valutahitelek restrukturálását előíró jogszabályt

2016. január 27., 16:33 , 786. szám

Nem kapta meg a szükséges számú szavazatot a Legfelsőbb Tanácsban az az indítvány, amelynek célja a lakossági valutahitelek restrukturálásáról tavaly nyáron elfogadott törvénnyel szemben alkalmazott elnöki vétó leküzdése lett volna – jelentette a Korreszpondent.

Petro Porosenko elnök még 2015 decemberében élt vétójogával, s javasolta, hogy a törvényhozás is utasítsa el a jogszabályt. Az államfő szerint a törvény bevezetése esetén 76 milliárd hrivnya kárt okozna a bankszektornak, ami óhatatlanul veszélybe sodorná az ország gazdaságát.

A Legfelsőbb Tanács 2015. július 2-án fogadott el törvényt a valutában felvett lakossági hitelek restrukturálásáról, amely kötelezővé tette volna a bankok számára e hiteleknek a ténylegesnél alacsonyabb, 5,05–8 hrivnya/dollár árfolyamon (a hitelszerződés megkötésének pillanatában érvényes nemzeti banki árfolyamon) történő átváltását az ukrán pénznemre.

Ezután képviselők egész sora szólította fel az államfőt, hogy éljen a vétójogával.

A parlament tavaly nyári döntése nyomán az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) bejelentette, hogy a jogszabály bevezetése pusztító károkat okozna az ország pénzügyi és bankrendszerében, veszélybe sodorva valamennyi polgár jólétét. Szerintük az ország pénzintézetei mintegy 100 milliárd hrivnyát veszíthettek volna, ami meghaladja a GDP 5 százalékát. Az Ukrajnában valutában felvett jelzáloghitelek összegét 3,28 milliárd dollárra becsülte akkor az NBU.

A jogszabályra 229 képviselő szavazott igennel tavaly júliusban. Most az elnöki vétó leküzdésére csak 54 voks jött össze a minimálisan szükséges 226 helyett.

(korrespondent.net/ntk/Kárpátalja)