Kákics-koncert Beregszászban
I. világháborús katonadalok
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Törökbálint termében február 13-án összegyűlt közönség nem mindennapi zenei élménnyel lett gazdagabb, hisz a székesfehérvári Kákics zenekar Ferenc Jóska fújatja a trombitát… című koncertje és előadása alatt átélhette az I. világháború magyar népdalainak és a katonák által haza írt levelek felolvasásának, valamint a korabeli fényképek kivetítésének segítségével a száz évvel korábbi idők hangulatát, és annak a háború előrehaladtával tapasztalt változásait.
A Rákóczi-főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civilszervezet által szervezett koncert közönségét Csatáry György, a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője köszöntötte, aki vázolta a száz éve zajlott „nagy háború” sorsunkat alapjaiban befolyásoló hatásait. Hangsúlyozta, hogy ápolnunk kell községeink I. világháborús emlékműveit, ezzel tartozunk hős elődeink emlékének.
A zenekar tagjai közül Tárnok Ákos elmondta, hogy az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázatára készítették el a bemutatandó műsort, melyet eddig a Kárpát-medence legkülönbözőbb vidékein, sőt annak határain túl is láthatott és hallhatott már a közönség. De Kárpátalján most jártak első ízben.
A zenekarról elmondta: „A Kákics 1997-ben alakult Székesfehérváron, a magyar népzenét szerető fiatalokból. A zenekar előzménye az ugyancsak székesfehérvári, andoki zenét játszó Los Andinos együttes volt, amellyel egy koncertkörútra és tanulmányútra eljutottunk Ecuadorba, Peruba, valamint Bolíviába. Akkor merült fel, hogy mi lenne, ha vinnénk oda magyar népzenét is. Mindegyikünknek volt addig is valamilyen kapcsolata a magyar népi kultúrával, de igazából akkor kezdtünk el magyar népzenét tanulni, és amikor hazajöttünk, eldöntöttük, hogy nem hagyjuk abba. Ma is játszunk még andoki zenét is, de sokkal kevesebbet. Végül is ez a mi zenénk, ezt szeretjük a legjobban.”
A koncert alatt a zenekar a legkülönfélébb népi hangszereken szólaltatta meg az új és régi stílusú dallamokra írt világháborús dalokat, vegyesen közismerteket és ma már kevesek által ismerteket. A klasszikus hegedű, bőgő, brácsa mellett különféle furulyák, koboz, ütőgardon, dob, citera, tekerőlant, bőrdudák is megszólaltak a koncert alatt. A zenés blokkok között pedig katonák levelei, tisztek feljegyzései segítségével felelevenítették a Székesfehérvári 17. Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred, és más, hazájukért hősiesen harcoló alakulatok dicsőséges helytállásának történetét, számos fényképpel illusztrálva, melyet a koncert közben is láthatott a közönség a falra kivetítve.
A koncert végén a meghajlás előtti pillanatban megszólaltak a beregszászi református templom harangjai, a zenészek egymásra néztek, majd Tárnok Ákos megjegyezte: „Talán ez sem véletlen...”
Badó Zsolt
