Érthetetlen banki tartozás

2016. március 2., 08:33 , 790. szám

„Néhány éve kitöltöttem egy hiteligénylési nyomtatványt 20 ezer hrivnyára az egyik bankban, de később az egész ügyletből nem lett semmi – legalábbis én azt hittem. Nemrég a postás kézbesített egy távollétemben meghozott bírósági határozatot, mely szerint 54 ezer hrivnyával tartozom ennek a banknak. Mit tegyek?”

– Amennyiben kérelme nyomán a bank megítélte önnek a kért hitelt, s ön azt felvette, de utóbb nem törlesztette a hitelösszeget és a kamatokat a hitelszerződésnek megfelelően, természetes, ha a bank most lépéseket tesz annak érdekében, hogy a hitelezővel való egyeztetés alapján, vagy – ha ez nem vezet eredményre – bírósági úton behajtsa a tartozást.

Ha viszont ön kitöltötte ugyan a hiteligénylési nyomtatványt, de később nem írt alá hitelszerződést, illetve nem vette fel a pénzt, forduljon magyarázatért a bankhoz. A bank válaszának birtokában, vagy ha a pénzintézet nem ad részletesen indokolt írásbeli magyarázatot a történtekre az erre vonatkozó, ugyancsak írásban benyújtott felszólítása nyomán, fellebbezést kell benyújtani az alperes távollétében lefolytatott eljárás, illetve az ennek eredményeként meghozott bírósági határozat ellen. Javaslom, hogy első lépésként fogadjon ügyvédet.

hk