Patthelyzet Szlovákiában

2016. március 9., 10:22 , 791. szám

A Szlovák Köztársaság megalakulása óta hetedik parlamenti választás érdemi fennakadások nélkül, korrekt körülmények között zajlott – jelentették be a választási bizottság sajtótájékoztatóján.

A szombati parlamenti választáson 2 millió 648 ezer 184 szavazásra jogosult szlovák állampolgár adta le voksát, ez 59,82 százalékos választási részvételt jelent. Ez csaknem egy százalékponttal több, mint amennyi a 2012-es előre hozott parlamenti választásokon volt, ugyanakkor a szlovákiai parlamenti választások történetében az alacsonyabbak közé tartozik.

A választásokon a legtöbb voksot Robert Fico kormánypártja kapta, az Irány–Szociáldemokráciának a szavazatok 28,28 százalékát sikerült megszereznie, ami 49 parlamenti mandátumot jelent számukra. Ez mintegy harmadával kevesebb, mint amennyivel jelenleg Ficóék a 150 fős pozsonyi parlamentben rendelkeznek, és nem teszi lehetővé számukra, hogy önállóan alakítsanak kormányt.

A hivatalos végeredmény szerint a voksoláson a második helyen a Szabadság és Szolidaritás nevet viselő liberális mozgalom végzett a szavazatok 12,1 százalékával, ez a Richard Sulík vezette liberálisoknak 21 képviselői mandátumot jelent.

A harmadik helyen a populista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom végzett Igor Matoviccsal az élén. A Daniel Lipsic nevével fémjelzett Nova párt jelöltjeit is listáján indító mozgalom a voksok 11,02 százalékát kapta, ami 19 képviselői helyhez elég.

A negyedik legjobb eredményt az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) érte el a szavazatok 8,64 százalékát és 15 képviselőt szerezve, az ötödik helyre pedig meglepetésként a Marián Kotleba vezette, a szlovák sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk–Néppárt (LS–NS) futott be 8,04 százalékkal, ami 14 mandátumot jelent számukra.

A hatodik helyre a Boris Kollár vállalkozó vezette Család vagyunk (Sme rodina) nevet viselő, tavaly novemberben alakult, politikai irányultságát tekintve nehezen behatárolható csoportosulás futott be a szavazatok 6,62 százalékát megszerezve, ennek alapján ők 11 képviselői hellyel rendelkeznek majd.

A hetedik helyen ugyancsak bejutott a törvényhozásba Bugár Béla vegyes pártja, a Most–Híd, amely a voksok 6,5 százalékát kapta meg, ami szintén 11 képviselői helyet jelent.

A parlamentbe került pártok listáját egy eddig parlamenten kívüli új párt, a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) kilépett Radoslav Procházka által alapított Háló (Siet) zárja, nekik a választók 5,6 százaléka szavazott bizalmat, aminek köszönhetően 10 képviselőjük lesz az új törvényhozásban.

Az új pozsonyi parlamentbe nem jutott be a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP), amelyre a választók 4,04 százaléka adta szavazatát.

Ugyancsak a parlament kapuin kívül rekedt a szlovákiai politika két másik, évtizedeken át meghatározó szerepet betöltő veteránja, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amelyre a választók 4,94 százaléka voksolt és a Szlovák Kereszténydemokrata Unió–Demokrata Párt (SDKÚ–DS), amely szinte kimutathatatlan, 0,26 százalékos eredményt ért el.

Az Irány választási győzelme pirruszi (vereséggel felérő) győzelemként értékelhető, tekintve, hogy Ficóék számára az erőviszonyok egy koalíciós kormány létrehozását is kérdésessé teszik. A meglepetések választásaként jellemezhető szombati voksolás az ellenzék számára sem mutat jobb eredményt, mivel soraik teljesen átrendeződtek, és a hagyományos jobboldali pártok térvesztésének következtében még egy sokpárti koalíció esetén sem tudnának többségi kormányt alakítani.

Az eredmények tükrében patthelyzet körvonalazódik, minimálisra szűkült annak lehetősége, hogy egy valamennyire is stabil kormánykoalíció jöjjön létre.

(M1/hirado.hu/Kárpátalja)