Petőfi Sándor: Van-e mostan olyan legény…

Van-e mostan olyan legény,

Aki fél,

Ha a mennykő jár is ott a

Fejénél?

Takarodjék el közülünk

A gyáva,

Bújjék bele a kemence

Lyukába!

Testvéreim a szabadság

Nevében,

Álljuk meg a helyet amúgy

Keményen,

Mutassuk meg, hogy mik vagyunk?

Olyanok,

Akiken a veszedelem

Ki nem fog!

A legelső jeladásra

Kiállunk,

Ha elesünk, új sor áll föl

Utánunk;

Ha két magyar marad is a

Világon:

(Csak e kettő szabad legyen)

Nem bánom!

Háromszínű magyar zászló,

Dicső jel!

Védelmezünk megfeszített

Erővel,

Kiemeltük a porból szent

Szárnyadat,

Röpülj előttünk a magas

Ég alatt!

Háromszínű magyar zászló,

Vezérelj,

Egyikünk sem fösvénykedik

Vérével!

Ellenséged előbb meg nem

Taposhat,

Míg vérünkkel be nem festett

Pirosra!

Ha tavasz, akkor megújulás, szabadságérzés, március, ünnep! És akkor természetesen Petőfi Sándor. Az itt olvasható költemény 1848 áprilisában, tehát a forradalom első heteinek szabadságharcos hangulatában született, ám ez a mű örök értékét nem befolyásolja. A belefoglalt lelkesedés ma is magával ragad.

Igazi márciusi-forradalmi hangulatot áraszt tehát ez a vers, valódi Petőfi-buzdításként érzékeljük most is. Tiszta gondolatok, egyenes beszéd; és szinte gyermekien egyszerű képletet örökített ránk a Van-e mostan olyan legény… kezdetű költemény. És hogy mi ez a képlet? Hát csak annyi, hogy a magyarság hazája nem másoké. Ebben az országban a magyarság rendelkezik önmaga felől. És hogy szabadság nélkül nem tud élni a magyar. Ilyen egyszerű ez.

Tehát 1848. március 15-től elsősorban a tettekre került a hangsúly. A márciusi ifjak ekkor már nem kívántak eszmét cserélni, vagy ahogyan ma mondanánk: vitanapot rendezni. Nem kívántak már érveket ütköztetni, hogy például mennyire jogszerű a magyarság szabadságvágyának kinyilvánítása – egyfelől és másfelől.

A tettek között központi helyre a bátorság és gyávaság kérdése került. Mindenekelőtt erről szól e vers. Aztán a kiállásról ejt pár keresetlen, de annál hatásosabb szót a szerző, majd két egyforma kezdetű szakasz következik. A „háromszínű magyar zászló” kétszeri versszak-kezdetté tétele is segíti a költemény évszázadokon átívelő érvényének megőrzését, hisz e lobogó „vezérlő” szerepét sem az akkori, sem a mai „kemencék lyukába bújtak” nem merik megkérdőjelezni…

Penckófer János