Kereslet hiányában 50-60 százalékkal olcsóbban értékesíthet vállalati részvényeket az állami vagyonalap

2016. március 14., 15:19

Ukrajna Állami Vagyonalapja (FDMU) március 15–18. között 22 vállalat állami kézben lévő részvénycsomagját 60 százalékkal, további kilencét pedig 50 százalékkal alacsonyabb áron tervezi értékesíteni – közölte az alap sajtószolgálatára hivatkozva az UNIAN hírügynökség.

Az indoklás szerint az árcsökkentésre azért van szükség, mert az adott részvénycsomagok iránt a korábbi versenytárgyalásokon nem mutatkozott kereslet.

Így várhatóan 60 százalékos kedvezménnyel bocsátja áruba az FDMU a Biliki agrárvállalat (Csernyihiv megye) részvényeinek 97 százalékát, melyek kikiáltási ára 1,38 millió hrivnya, s 50 százalékkal alacsonyabb áron kelhet el az artemivszki (Donyeck megye) Pobeda Truda gépgyár részvényeinek 99,9 százaléka.

Az UNIAN emlékeztet, hogy Ukrajna Állami Vagyonalapja idén 450 állami tulajdonú objektum magánosítását tervezi, köztük 20 nagyvállalatét, 50 középvállalatét s 380 objektum az úgynevezett kisprivatizáció keretében kelhet el.

A költségvetési törvény értelmében 2016-ban az FDMU-nak 17,1 milliárd hrivnyával kellene hozzájárulnia az ország büdzséjéhez.

(unian.ua/Kárpátalja)