Baka István: Gecsemáné

Már évek óta csak búcsúzkodom

S még mindig itt vagyok tréfálsz velem

Hogy annál jobban megalázz Uram

Te azt hiszed hogy végül elhiszem

Meg sem halok s megint nyugodtan alszom

És akkor de csak akkor ujjaid

Egyetlen pöccintésével a férgek

Közé parancsolsz hát nem hát nem hát nem

Nem ejtesz át ily könnyen a bőröndöm

Becsomagolva és lezárva áll az

Ajtóm előtt rég útra kész vagyok

Borok virrasztják át az éjt velem

Szemem csak félig hunyva álmokat

Nem álmodom de látok jóelőre

Mindent amíg a vaksötétbe nézek

Látlak ahogy Te engem sohasem

Mert mit is lát aki maga a Látás

S tudom nem múlhat tőlem e pohár

Kitépem hát az angyalod kezéből

Magam hogy mégse úgy legyen ahogy Te

Akarod hanem ahogy én ahogy

Én akarom én akarom Uram.

Baka István itt olvasható versének címe egyszerre utal a Bibliából jól ismert helyre, de valójában egy személyiség saját halálába vetett hitét és dacát mutatja be.

A Gecsemáné megnevezés ugyanis minden keresztény emberben azt a bizonyos kertet idézi fel, ahol a Pászka-ünnep előtti csütörtök éjszakát, a pénteki elfogása és megölése előtti órákat töltötte Jézus. Akkor a sűrű sötétben legmesszebbre őt Péter, Jakab és János kísérte el, de fogadkozásuk ellenére, nem bírtak őrködni, hamar elaludtak. Ekkor Jézus félt, egész pontosan: „gyötrődött”. Arra kérte az Urat – mivel számára „minden lehetséges” –, vigye el tőle e keserű „poharat”. Ugyanakkor hozzátette: mégse az ő akarata „legyen meg”, hanem az Úré.

Nos, a Gecsemáné megnevezés, a pohár, az elalvás és ébrenlét momentuma, illetve az Úr akaratának elfogadása e Baka István-versben egyértelmű utalás a tragikus bibliai eseménysorra, viszont a költeménybeli személyiség jelleme láthatóan nem egyezik a jézusi szelídséggel, megadással és elfogadással.

E versbeni személy csakis saját meggyőződésében hisz. Gyanakvó természete, akaratossága jól kidomborodik. Úgy tűnik, leginkább a saját közelgő halálát hiszi, ezért „búcsúzkodik már évek óta”, ezért áll „bőröndje becsomagolva”. Az Úrral való szembeszegülésének csúcsán azt mondja, kitépi magát az általa küldött angyal kezéből, hogy mégse az Úr akarata „legyen meg”, hanem az övé. Mondhatnánk: az „én” akaratának felmagasztalása ez a vers, a megdicsőített „én” lelki Gecsemánéja…

Penckófer János