Kettős ukrán siker Olaszország ellen

Kézilabda

2016. március 16., 08:35 , 792. szám

Az Ungvári Kárpátit is edző Borisz Petrovszkij szövetségi kapitány irányításával az ukrán női kézilabda-válogatott idegenben és Ungváron is magabiztosan győzte le Olaszországot Eb-selejtezőn.

Az első, olaszországi találkozón a vendégek 18-10-es félidőt követően 37-19-re győzték le a házigazdákat. A győzelemből nem kevés részt vállalt a 10 gólig jutó Borscsenko, illetve a 8 találatot szerző Perederij.

A vasárnapi visszavágón az ungvári Junyiszty Sportcsarnokban rendezték, ahol az első 30 perc után még nagyobb arányú hazai győzelem mutatkozott, hiszen a vendéglátók már 15-6-ra is vezettek. Fordulás után aztán lényegesen feljavult az olaszok támadójátéka, ami azért is történhetett meg, mivel Borisz Petrovszkij több, az eredetileg a cserepadon kezdő játékosnak is bizalmat szavazott. Végül, a mintegy 800 néző előtt zajló találkozón 36-23 arányú ukrán győzelem született. Ezen a mérkőzésen is Borscsenko volt az ukránok legeredményesebb játékosa a maga 8 góljával, rajta kívül Hlibko és Lajuk 6-6 találatig jutott.

A kettős győzelem ellenére az ukrán válogatott 4 pontjával csupán a 3. helyet foglalja el csoportjában, hiszen azt megelőzően Szerbiától idegenben 34-25-re, míg Csehországtól hazai pályán 24-20-ra maradt alul.

A folytatásban – június elején – az ukránok előbb Szerbiát látják vendégül, majd Csehországba utaznak.

(tamási)