A téli kupa után a Szuperkupa is Gátra került

Labdarúgás

2016. április 6., 08:52 , 795. szám

Vasárnap Jánosiban került lebonyolításra a beregszászi járási labdarúgó Szuperkupa-döntő, amelyben a tavalyi idény bajnoka és kupagyőztese, Badaló a kupadöntős Gát csapatával találkozott.

Az idén hatodik alkalommal lebonyolításra kerülő Szuperkupa-összecsapások igazi specialistájának számító Tisza-partiak – Badaló eddig mindegyik járási Szuperkupa-meccsnek részese volt, háromszor el is nyerte a trófeát – az idei esztendőre alaposan meggyengültek, ami meg is mutatkozott a télikupa-sorozatban is, ahol Szalai Imre együttese még a negyeddöntőbe sem jutott be. Ugyanakkor a tavalyi ezüstérmes gátiak nemrég elnyerték a téli kupát, és most is esélyesebbnek számítottak.

A jánosi Barna György stadionban sorra került mérkőzésen aztán majdnem felborult a papírforma, hiszen a 70. percig a lelkesedésből kiválóra vizsgázó badalóiak játszották a jobb focit. Ekkor azonban egy kapushibából a gátiak Brinyi László révén megszerezték a vezetést, ami egyben a győzelmet is jelentette a számukra. Végül maradt az 1-0 arányú gáti siker. Így a gáti csapat visszavágott Badalónak a tavalyi fináléban elszenvedett 2-1-es vereségért.

A Beregszászi járásban a bajnokság két hét múlva kezdődik.

* * *

Az Ungvári FC szerezte meg a győzelmet a megyei téli kupa sorozatában, miután a megyeszékhelyen lejátszott fináléban 6-0-ra nyert a Munkácsi Sportiskola csapatával szemben.

A győztes csapatban Hegedüs Róbert duplázni tudott, rajta kívül Pinyasko, Bakó, Horszkij és Szkunzjak volt eredményes.

(felvégi)