A hollandok nemet mondtak Ukrajnának

2016. április 13., 10:51 , 796. szám

Jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Uk­rajna közötti társulási szerződés ellenzői az egyezmény ra­ti­fikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson.

A szavazók 61 százaléka elutasította, míg 38,21 százalékuk támogatta a megállapodást. A szavazásra jogosultak 32,28 százaléka járult az urnák elé, így érvényesnek számít a társulási szerződésről szóló április 6-i referendum. (Hollandiában a népszavazás csak akkor érvényes, ha a választók több mint 30 százaléka részt vesz rajta.)

A népszavazás nyomán a megállapodás ratifikálását újra kell tárgyalnia a törvényhozásnak, jóllehet az eredménynek a döntéshozókra nézve kötelező hatálya nincs. Mark Rutte holland miniszterelnök azonban még az eredmény kihirdetése előtt kijelentette, kormánya nem hagyja figyelmen kívül, ha érvényes referendumon győznek a nem szavazatok. Elmondta, hogy ebben az esetben felülvizsgálnák az egyezmény ratifikálásáról szóló döntést. Elemzők szerint ugyanakkor a referendum semmiképpen nem vonhatja maga után a társulási szerződés felbontását, a legrosszabb esetben a holland kormány végrehajtási mentességet (opt out) kérne a megállapodás alól.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a referendum eredménye ellenére a társulási egyezmény ideiglenes jelleggel továbbra is hatályos, azt az Unió másik huszonhét tagállama már ratifikálta.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője kijelentette, hogy Jean-Claude Junckert, a brüsszeli testület elnökét elszomorította a holland népszavazás eredménye. Sajtótájékoztatóján az illetékes kiemelte, hogy a referendum mindazonáltal nincs kihatással a társulási szerződésre. „A bizottság továbbra is erősen elkötelezett az Ukrajnával való kapcsolatai fejlesztése iránt” – mondta Szkínász.

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt populista vezetője üdvözölte az eredményt. „Úgy tűnik, hogy a hollandok nemet mondtak az európai elitre és az Ukrajnával kötött szerződésre, ez az EU végének kezdete” – mondta.

A hollandiai népszavazás rávilágított arra, hogy az európaiak miként viszonyulnak az ukrán politikai rendszerhez – közölte Moszk­vában Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a Twitter kö­zös­ségi mikroblog-oldalon. Dmit­rij Pesz­kov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pedig új­ságírók­nak elmondta, hogy a Kreml a népszavazást Hollandia be­lü­gyének tekinti, de úgy vélte, a re­fe­ren­dum eredménye megmutat­ta, hogy a holland polgároknak „prob­lémái” vannak az ukrán tár­sult tagsággal, és kimutatták az az­zal kapcsolatos „bizalmatlanságukat”.

Petro Porosenko ukrán elnök Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a holland népszavazás valójában az európai egység és az európai értékek ellen irányult. Hozzátette: a referendum stratégiailag nem jelent akadályt Ukrajna Európába vezető útján. Kosztyantin Jeliszejev, az elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese ugyanakkor kijevi sajtótájékoztatóján arról biztosította az újságírókat, hogy a népszavazás eredménye nem lesz hatással az európai uniós vízummentesség megadására Ukrajna számára.

„Az előzetes közvélemény-kutatások és kampány láttán számítani lehetett rá, hogy a holland népszavazáson elutasítják az EU–ukrán megállapodást, de így is óriási csalódást jelent ez a kárpátaljai magyarok és az Európai Unió felé közeledni vágyó ukránok számára” – reagált a Hollandiából érkező hírekre közleményében Bocskor Andrea, a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője.

A kárpátaljai képviselő szerint a referendum azt az üzenetet küldi Ukrajnának, hogy ne számítsanak segítségre.

„A magyar kormány rengeteg segítséget nyújt a kárpátaljai magyaroknak, az európai szolidaritást viszont mintha egyre inkább csak a világ minden tájáról érkező migránsok élveznék, a közvetlen szomszédos ország nehéz helyzetére egyre kevesebben érzékenyek. Remélem, a holland parlament a megállapodás újbóli megvitatása után racionális döntést hoz, és a társulási szerződés ratifikálása mellett dönt végül” – hangsúlyozta Bocskor Andrea.

(MTI/pravda.com.ua/szcs)