Magyarországi támogatással újulhat meg a Vereckei-hágóra vezető út

2016. április 20., 11:55 , 797. szám

Április 13-án Csutora Zsolt, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára, valamint vendéglátói, Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó és Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke megkoszorúzták a vereckei honfoglalási emlékművet – jelentette a megyei önkormányzat sajtószolgálata. Az eseményen ugyancsak jelen volt Buhajla József ungvári, illetve Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul, valamint eljöttek a Volóci járás vezetői – Valentina Rohova, a járási állami adminisztráció vezetője és Ivan Lopit, a járási tanács elnöke.

Csutora Zsolt jelezte, ve­rec­kei látogatásának célja szemrevételezni az emlékműhöz vezető út állapotát, amelyet fontos volna felújítani az idegenforgalom újraindítása érdekében.

Az Alsóvereckétől a több mint 800 méteres tengerszint feletti magasságban álló emlékműig vezető 12 kilométeres útszakaszt az elmúlt 15 évben nem javították, így nem csoda, hogy az állapota sok kívánnivalót hagy maga után, hangzott el. Kárpátalja ma képtelen saját forrásból biztosítani a szerpentin nagyjavításának finanszírozását, amihez legalább 10-15 millió hrivnyára volna szükség. A megye vezetői ezért azt remélik, hogy a munkálatokat a magyar állammal folytatott együttműködés keretében sikerül elvégezni. Csutora Zsolt biztosította vendéglátóit, mindent elkövet annak érdekében, hogy az útjavításra magyar–ukrán közös finanszírozásban kerülhessen sor.

„Fontos, hogy a mostani találkozó hozzájárul az Ukrajna és Magyarország közötti baráti kapcsolatok ápolásához. Konkrét projekteket vitattunk meg” – mondta el a találkozóról Barta József. – Ami a kárpátaljai turizmus fejlesztését, a kulturális-történelmi örökség megőrzését illeti, a közös erőfeszítéseknek és a társfinanszírozásnak köszönhetően sor kerülhet a Vereckei-hágón álló történelmi emlékjelhez vezető út nagyjavítására. Ugyancsak szándékunkban áll folytatni a kárpátaljai gyerekek magyarországi üdültetésének tavaly elkezdett gyakorlatát, idén lehetőséget biztosítva a magyar gyerekek kárpátaljai nyaralásához is, többek között az alsóvereckei üdülőben.

„Nagyon remélem, hogy pont egy év múlva ismét felkereshetem ezt a páratlan vidéket, s nagyszámú külföldi turistát láthatok majd, akik akadálytalanul jutnak el az emlékműhöz a közös erőfeszítéseinknek köszönhetően felújított úton” – mondta el látogatásának eredményeit összegezve Csutora Zsolt.

(zakarpat-rada.gov.ua/Kárpátalja)