Az ukrán külügyminiszter köszöni Magyarország Ukrajnának nyújtott támogatását

2016. május 6., 15:17 , 800. szám

Háláját fejezte ki az Ukrajna függetlenségének és szuverenitásának biztosításához nyújtott következetes magyar politikai támogatásért múlt pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, aki látogatást tett Magyarország Beregszászi Konzulátusán.

Pavlo Klimkin a külképviseleten megbeszélést folytatott Csutora Zsolttal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) keleti nyitásért felelős helyettes államtitkárával. A továbbiakban a vízumkiadás gyakorlatával ismerkedett a kijevi tárcavezető, megtekintette a konzulátus ügyfélfogadó helyiségeit.

Sajtótájékoztatóján a miniszter elismeréssel szólt a beregszászi konzulátus tevékenységéről, a vízumok és a kishatárforgalmi engedélyek kiadásának menetéről. Meggyőződését fejezte ki, hogy a konzulátus munkájára szükség lesz azt követően is, hogy – reményei szerint – az Európai Unió hamarosan megszünteti a vízumkényszert Ukrajnával szemben, hiszen a kishatárforgalom továbbra is fontos szerepet fog játszani Kárpátalján. „Úgy vélem, a vízumkényszer eltörlése után jelképessé, teljesen szabadon átjárhatóvá válik az ukrán–magyar határ” – tette hozzá.

Fontosnak nevezte a határinfrastruktúra fejlesztését, hogy minél akadálytalanabbul fejlődhessen a gazdasági együttműködés Ukrajna és Magyarország között, és minél több magyar befektetés érkezhessen nemcsak Kárpátaljára, hanem a belső ukrán területekre is, amiben szerinte kulcsszerep hárul majd a beregszászi magyar képviseletre.

„Nagyon hálás vagyok magyar barátainknak az Ukrajna függetlenségének és szuverenitásának biztosításához nyújtott következetes politikai támogatásért. Külön elismerés illeti ebben a tekintetben Magyarország miniszterelnökét és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, beleértve az (Oroszország elleni) szankciók fenntartását a minszki megállapodások teljesítéséig” – hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője, megjegyezve: ilyen az igazi barátok álláspontja.

A tárcavezető kiválónak ítélte a két ország határ menti térségeinek együttműködését, amelynek a fejlesztésére – mint mondta – a jövőben kiemelt figyelmet fognak fordítani. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország példáját követve Ukrajnában is kormánymegbízottat fognak kinevezni a határ menti régiók együttműködésének hatékonyabbá tétele érdekében.

Pavlo Klimkin hangsúlyozta: reméli, az EU már idén nyáron megszünteti az ukránokkal szembeni vízumkényszert, mivel szerinte Kijev minden ehhez szükséges feltételt teljesített. Utalva a visegrádi négyek külügyminisztereinek múlt szerdán Prágában tartott találkozójára, különösen elismerésre méltónak nevezte Szijjártó Péter álláspontját, aki egyértelműen fogalmazva kijelentette, hogy – Klimkin szavaival – „nem fél év múlva vagy valamikor, hanem azonnal el kell törölni a vízumkényszert Ukrajnával szemben”.

A miniszter bejelentette, hogy Kijev néhány héten belül nagykövetet nevez ki Budapestre egy tapasztalt, Magyarországot nagyon jól ismerő diplomata személyében. Az MTI érdeklődésére megerősítette, az új nagykövet nő lesz, aki korábban Budapesten is teljesített diplomáciai szolgálatot. Csutora Zsolt helyben átnyújtotta az ukrán külügyi tárca vezetőjének az új nagykövet állomáshelyével kapcsolatos magyar elfogadó okiratot.

Az MTI kérdésére válaszolva, hogy mikor kezdik el a Beregszász számára létfontosságú, a kamionforgalmat elterelő elkerülő út építését, Klimkin kifejtette: „A kérdés az, mikor tudunk megállapodni a projekt elindításáról az állami garanciák formális mechanizmusa nélkül.” Rámutatott: nem arról van szó, hogy az ukrán kormány meg akarja-e adni a szükséges garanciákat az útépítéshez szükséges hitelhez, vagy sem. „A Nemzetközi Valutaalappal érvényben lévő idevágó megállapodásaink értelmében korlátozottak vagyunk ennek a mechanizmusnak az alkalmazásában” – jelezte. Hozzátette, Ukrajnának és Magyarországnak meg kell találnia azt a kétoldalú mechanizmust, amelynek a segítségével források vonhatók be a hasonló projektek elindításához. Pavlo Klimkin egyben ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben ismét megvitatják Szijjártó Péterrel, miként lehetne mielőbb elindítani azokat a határátkelők, a határ menti infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos projekteket, amelyeket az ukrán külügyminiszter a magyar befektetések ösztönzésével együtt prioritásokként jelölt meg.

Csutora Zsolt a magyarországi közmédia ungvári tudósítóinak nyilatkozva elmondta: örvendetesnek tartja azt, ahogyan az utóbbi időben a magyar–ukrán felső szintű kapcsolatok fejlődnek. Ebben a tekintetben is megtiszteltetés, hogy az ukrán külügyminiszter felkereste Magyarország beregszászi konzulátusát – tette hozzá, megjegyezve, hogy a látogatásnak köszönhetően Pavlo Klimkin Magyarországot is jobban megismerhette, ami szerinte sok – lényegében alaptalan – félelmet is eloszlathat Kijevben. A helyettes államtitkár elmondta: erőteljesen fejlődnek a magyar–ukrán kapcsolatok, amit az is jelez, hogy a közeljövőben számos gazdasági jellegű magyar rendezvényt tartanak Ukrajna keleti és déli nagyvárosaiban.

(MTI/ntk)