15 éves a gazdasági képzés a Rákóczi-főiskolán

2016. május 11., 11:19 , 800. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF), a Nyíregyházi Egyetem és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közös szervezésében Nemzetközi Gazdaságtudományi Konferenciát tartottak május 6-án Beregszászban. A Rákóczi-főiskolán idén 15 éves a gazdaságtudományi tanszék, mely a Nyíregyházi Bessenyei György Főiskola segítségével jött létre. Ennek kapcsán a konferenciát a szervezők azzal a céllal hozták létre, hogy a képzés eddigi eredményeiről, a gazdasági élet lehetőségeiről, kihívásairól értekezzenek.

A konferencia elején a házigazda, dr. Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora köszöntőjében beszélt a főiskola és a gazdasági képzés elindulásáról. „A semmiből egy új világot kellett teremtenünk. Bár még nem láttunk messzire, de sok volt bennünk a láng és az akarat” – mondta a rektor asszony. Az idáig vezető rögös út telve volt számtalan nehézséggel és kihívással, de ugyanakkor mindig voltak segítő kezek.

Péti Márton, az NSKI képviseletében elmondta, hogy a szervezet örömmel társult a konferencia megszervezéséhez, hiszen számos közös pont van a képzés küldetése és az intézet törekvései között. Beszélt az intézmény fő prioritásairól és tevékenységéről, valamint hangsúlyozta, hogy munkájuk során nemcsak elemzéseket és kutatásokat folytatnak, hanem az európai támogatásnak köszönhetően sikerül gazdasági fejlesztési projekteket is megvalósítani. Ennek kapcsán készek segíteni a térség fejlesztését, ezért nyitottak az innovatív ötletek felé a helyi szakemberek részéről.

Vargáné Bosnyák Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem Gazdaságtudományi Intézetének megbízott igazgatója köszönetét fejezte ki a főiskola vezetőségének, hogy ennyi éven keresztül készek voltak fogni a kezüket, és mindent megtenni a gyümölcsöző munka érdekében. Elmondta, hogy nemcsak a főiskolai gazdasági képzés jubilál, de a Nyíregyházi Egyetem Gazdasági képzése is éppen ebben az évben ünnepli 20 éves fennállását, tehát kettős ünnepet ülnek. Sokszor erőn felül kellett végezni a munkát, de minden nehézség ellenére sikerült együtt megvívni a harcot, ami végeredményben sikertörténetként értékelhető – mondta a megbízott igazgató.

A Munkácsi Állami Egyetem nevében Stegney Marianna, a gazdaságtudományok docense köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően plenáris előadások következtek.

Dr. Galó Miklós a Nyíregyházi Egyetem képviseletében a beregszászi kihelyezett képzést alapító szakvezető beszélt az elmúlt 15 év kezdeteiről és a fejlődésről. Natalja Vnukova, a Szemen Kuznec Harkivi Nemzeti Gazdasági Egyetem professzora A minősítés nemzeti kerete az új felsőoktatási törvény fényében címmel tartott előadást. Dr. Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője a 2007-es válság utáni nemzetközi és magyar közpénzügyi menedzsment stratégiájáról beszélt.. A plenáris előadások zárásaként Péti Márton az NSKI képviseletében a Kárpát-medence térségének kelet-közép-európai fejlesztési lehetőségeit mutatta be.

A konferencia délutáni részében szekciónkénti előadásokon vehettek részt az egybegyűltek. Kárpát-medencei egységes gazdasági tér adta vállalkozói lehetőségek elemzése, A gazdasági oktatás jelene és jövője, Pénzügyi és számviteli fejlődés napjainkban, Kárpátalja és a Kárpát-medence gazdasági fejlődésének stratégiája – ezen témakörökben volt lehetőség az előadások meghallgatására. A konferencia állófogadással zárult, melynek hangulatát a Sodró Együttes emelte muzsikájával.

/VE/