Tiszaásványban is megalakult a polgárőrség

2016. május 11., 11:58 , 800. szám

Több kárpátaljai település mintájára immáron Tiszaásvány is megalakította saját polgárőrségét. Az alakulóülésre május 8-án, vasárnap került sor a település kultúrházában. A rendezvényen részt vett Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség önkormányzati és gazdasági titkára, a Kárpátaljai Magyar Polgárőrökért Egyesület alelnöke.

Az ülést Ferkó Csaba, Tiszaásvány polgármestere nyitotta meg, majd Mester András beszélt a polgárőrök feladatairól, törvényi hátteréről, hatásköréről. A polgárőrség jelenléte rendkívül fontos azokon a településeken, ahol a közbiztonság gyenge, vagy a lakók úgy vélik, veszélyben lehetnek. Bár a polgárőrség egy civil önszerveződésből létrejövő rendfelügyeleti csoport, fontos, hogy a működése törvényes legyen – hangsúlyozta Mester András. Éppen ezért jött létre a Kárpátaljai Magyar Polgárőrökért Egyesület, amelynek célja, hogy a polgárőrcsapatokat segítse törvényes működésükben, segítse regisztrálásukat a hatósági szerveknél. Az egyesület alelnöke ezzel kapcsolatban még kifejtette, hogy az egyesület mindemellett ellátja a csoportok képzésének feladatát is (legutóbb április 22–24. között tartottak polgárőrképzést Mezőgecsében), amely magába foglalja a polgárőr-tevékenység elméleti, illetve gyakorlati alapjainak oktatását. Az egyesület alelnöke elmondta, hogy a polgárőrök partnere elsősorban a rendőrség, de a határ menti települések – mint Tiszaásvány – őrségei együttműködhetnek a határvédelmi szervekkel is.

Mester András beszéde után átadta a tiszaásványi polgárőröknek a magyar állam, valamint a magyarországi Országos Polgárőrszövetség által a helyi polgárőrszervezetnek ajándékozott kétnyelvű felirattal ellátott láthatósági mellényeket, walkie-talkie-kat, forgalomirányító táblákat, „Polgárőrség” felirattal ellátott, gépjárműre tapasztható mágnesmatricákat és egy távcsövet tartalmazó csomagot. (Minden polgárőség megkapja ezeket az eszközöket.)

Ezt követően választották meg a tiszaásványi polgárőrség három vezetőjét: az elnököt és két helyettesét. Ők felelnek a polgárőrök járőrözési beosztásáért, valamint ők képviselik az egyesületben a településük polgárőreit. Még a szavazás előtt Ferkó Csaba röviden ismertette a polgárőrök alapszabályban felvázolt feladatait, amelyek többek között magukba foglalják a közrend biztosítását, a belügyi szervek tájékoztatását, a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megelőzését vagy megakadályozását, katasztrófa esetén a segítségnyújtást.

A tiszaásványi polgárőrség elnökének Badó Frigyest választották meg, a két alelnök pedig Literáti József és Kertész Tibor lett. A szavazást követően Mester András beszélt részletesebben a polgárőrség működéséről, majd válaszolt a megjelentek kérdéseire. Mint megtudtuk, a polgárőrcsoportoknak regisztrálniuk kell tagjaikat, illetve járőrözési terveiket a rendőrségnél. A rendőrség, mielőtt jóváhagyja a polgárőrséget vállaló személyek listáját, átvilágítja a jelentkezőket. Nem lehet tagja a polgárőrségnek büntetett előéletű állampolgár, alkoholista vagy drogfüggő. A polgárőrségnek jogában áll megállítani a bűncselekményt, de csak a rendőrség értesítése után. Igazoltathatja a gyanús személyeket, feljelentést tehet, jegyzőkönyvet írhat bűncselekményekről, biztosíthat tetthelyeket, de csak a rendőrséggel együttműködve. Az egyesület titkára a gyűlés végén elmondta, hogy már készül egy kiadvány, amely részletesen ismerteti majd a polgárőrök jogait.

Orbán István, a KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a településnek szüksége van polgárőrségre, mivel a közbiztonság nem kielégítő. Elmondása szerint a faluban gyakran történnek kisebb lopások és verekedések.

Mester András a polgárőrséggel kapcsolatos kérdésünkre válaszolva elmondta: azon túl, hogy az adott település lakóinak a biztonságérzete nő, a polgárőrségnek rendkívül erős közösségteremtő ereje van a társadalom makroszintjén.

R.sz.