Aknaszlatina–Szolyva–Sztarij Szambor

Kerékpáros emléktúra Sztarij Szamborba

2016. május 17., 20:32 , 801. szám

Takár Károly (Katyó), aknaszlatinai extrémsportoló és tanítványa, Rednik Marina kerékpáron járták be az 1944-ben a sztálinisták által elhurcolt aknaszlatinai magyar férfiak útvonalát. Aknaszlatináról Dolha érintésével jutottak el az egykori szolyvai haláltábor tömegsírjai fölött létesített emlékparkig, majd nehezen járható utakon tovább a Szarvas-hágón és az Uzsoki-hágón keresztül hagyták el Kárpátalját. A hágótól 70 kilométert kerékpároztak Lemberg megyében a magyar nemzeti és a bányászzászlóval feldíszített kerékpárokon, közben az érdeklődőknek beszéltek a kárpátaljai magyarság történetének legnagyobb tragédiájáról.

A két kerékpáros 270 kilométer kerekezés után érte el Sztarij Szambor városát, ahol az egykori gyűjtőtáborban sokezer magyar férfi lelte halálát 1944–45 telén. A tábor tömegsírjai fölött álló fakeresztnél a szakadó esőben elhelyezték az emlékezés koszorúját, elénekelték nemzeti himnuszunkat, majd a helyi görögkatolikus pappal, Mihajlo atyával együtt imádkoztak a keresztnél az áldozatok lelki üdvéért.

dózsa