Kárpátaljáról – röviden

2016. május 25., 09:48 , 802. szám

Lövöldöztek Ungváron

Lövések dördültek Ungvár központi terén, az átépítés alatt álló, a tértől jelenleg kerítéssel elválasztott egykori Korona Szálló és étterem területén május 18-án.

A Zakarpattya Online első helyszíni beszámolója szerint Jevhen Rahimov, Roman Bohuszlavszkij városi tanácsi képviselő segédje elmondta, hogy Ivan Volosin, a városi önkormányzat képviselője sebesítette meg őt, aki Bohuszlavszkijra is rálőtt pisztolyából. Rahimovot a lábán érte a lövés, a kiérkező mentők a sértettet kórházba szállították.

Utóbb kiderült, hogy a konfliktusban érintett személyek beszámolója a történtekről jelentősen eltér egymástól. Roman Bohuszlavszkij és Jevhen Rahimov azt állítják, hogy fegyvertelenek voltak az őket ért támadás idején, Ivan Volosin viszont kitart amellett, hogy azért nyitott tüzet traumatikus fegyveréből, mert késsel fenyegették.

Bohuszlavszkij elmondása szerint ő azért jelent meg az építkezésen segédjével együtt, hogy közölje, a beruházónak csupán restaurációra van engedélye, s nem bontásra. Ekkor bukkant fel Volosin, aki fegyvert rántott és többször rájuk lőtt.

Május 19-én a Novini Zakarpattya arról számolt be, hogy az előző napi konfliktus során a Koronánál megsérült építőmunkás gyilkossági kísérlettel szándékozik megvádolni Roman Bohuszlavszkij képviselőt. Előző nap a munkás az orvosokhoz fordult, akik agyrázkódást és egyéb sérüléseket állapítottak meg nála.

A Korona privatizációját és átépítését évek óta botrányok kísérik.

Kutyákat mérgeztek meg Munkácson

Ismeretlenek múlt héten valamennyi olyan udvari kutyát megmérgeztek a munkácsi Mondik utcában, amelyeket gazdáik nem pórázon tartottak – jelentette a mukachevo.net.

A helyszínre kiérkező állatorvosnak csupán egyetlen kutyát sikerült megmentenie. A közeli Clara Zetkin utcában egy kóbor ebet is megmérgeztek.

Ermila Koszty, a városi állatfelügyeleti központ igazgatója hétfőn Facebook-bejegyzésében közölte, hogy újabb kutyák megmérgezését jelentették többek között Oroszvégből, a Kamenszkij utcából. Felszólította a lakosságot, hogy azonnal értesítsék az újabb mérgezési esetekről a hatóságokat, hátha sikerül forró nyomon elfogni a tetteseket.

A közösségi portálokon megjelent bejegyzések szerint eddig mintegy 30 állatot mérgeztek meg a városban.

Az eset kivizsgálásába a rendőrséget is bevonták. A portál közlése szerint azonban a rendőrség azt szeretné, hogy a nyomozás megindításához – külsérelmi nyomok hiányában – az elpusztult állatok tulajdonosai a saját költségükön végeztessék el kutyáik boncolását, ami igazolhatná a mérgezés tényét.

A lakosság nem győzi fizetni a kommunális szolgáltatásokat

Idén január–április folyamán 39,8 ezer háztartás fordult szubvencióért a kommunális szolgáltatások díjainak törlesztésére, ami a 7,6-szerese a 2015 azonos időszakában támogatásért fordulóknak. A kérelmezők 31,3 százaléka városlakó – idézi a Novini Zakarpattya az Állami Statisztikai Szolgálat kárpátaljai részlegének közleményét.

2016 első négy hónapja során 38,4 ezer háztartásnak ítélték meg a szubvenciót a kommunális szolgáltatások díjainak törlesztésére, ami a támogatásért forduló háztartások 96,4 százalékát jelenti. A támogatottak közül 10,9 ezer városi, 27,5 ezer falusi háztartás.

Az elmúlt esztendő azonos időszakával összevetve 33,8 ezerrel nőtt a szubvencióban részesülők száma.

2016 áprilisában a szubvencióban részesülő háztartások száma 79,5 ezret tett ki, ami a megye összes háztartásának 22,3 százalékát jelenti.

A támogatott háztartások közül a legtöbb kéttagú, 2016 áprilisában arányuk az összes háztartáson belül 22,5 százalék volt, míg az egyedül élőké 21,8 százalék, a háromtagú háztartásoké 17,5 százalék, a négytagúaké 17,1 százalék, az öt- és ennél több tagúaké 21,1 százalék.

2016 első négy hónapja során 58,9 millió hrivnya támogatást fizettek ki, ami a 11,9-szerese a 2015-ös esztendő mutatójának, ebből 15,8 milliót a városokban, 43,1 milliót pedig a falvakban folyósítottak.

A megítélt szubvenció átlagos összege háztartásonként 2015-höz viszonyítva a 11,8-szeresére nőtt, s 1060,5 hrivnyát tesz ki.

Új hadbiztosa van Kárpátaljának

Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter május 21-i rendeletével Bohdan Cseremiszjkij ezredest nevezte ki a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetőjévé – jelentette a mukachevo.net.

Elődje, Oleh Vinnickij ezredes a Vinnicja Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság élére kapott kinevezést.

A kárpátaljai Jurij Beljakov ezredest, az Ungvári Városi Tanács volt képviselőjét az Odessza Megyei Hadkiegészítő Prancsnokság élére nevezték ki.

A Védelmi Minisztérium közleménye hozzáteszi, hogy valamennyi kinevezett szolgált harcoló alakulatnál, „alkalmasak az Ukrán Fegyveres Erők szerződéses katonákkal való feltöltésének biztosításához szükséges hatékony vezetői döntések meghozatalára”.

10,5 év börtönt kapott a két elkövető

Ítéletet hirdetett a munkácsi bíróság Lakatos Kálmán és Oláh Kálmán ügyében, akik tavaly a nyílt utcán agyonlőttek egy fiatal férfit a város romák lakta negyedében – jelentette a Zakarpattya Online.

Emlékezetes, hogy 2015 októberében egy utcai konfliktust követően a 35 éves Oláh Kálmán apja utasítására két lövéssel végzett ellenlábasával. Az eset után valóságos lázadás tört ki Munkácson, a romák felgyújtották Lakatosék házát és autóit. Az önjelölt cigánybáró, akitől korábban sokan tartottak a településen, menekülni volt kénytelen, ám később fiával együtt elfogták a magyar határ közelében.

Lakatos Kálmánt 1,5 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, fiát, Oláh Kálmánt pedig 9 évre.

Lakatos Kálmánnak a Szavcsenko-törvény értelmében mindössze fél évet kell a rácsok mögött töltenie. A Szavcseno-törvény alapján ugyanis a vizsgálati fogságban töltött minden nap a letöltendő szabadságvesztés két napjának felel meg.

Összeállította: ntk