A testmozgás az egészséges élet alapja

Sportnap a csongori iskolában

2016. május 31., 21:00 , 803. szám

Már hagyomány, hogy minden év májusában nagyszabású sportnapot szerveznek a Csongori Általános Iskolában a tanulók számára. Erre idén május 25-én, szerdán került sor, köszönhetően a tanárok lelkesedésének és a KMKSZ támogatásának. Az első tanórát követően az iskola összes osztálya, tanáraikkal s tanítóikkal együtt felsorakozott az iskola előtt, ahol Hadar Tímea szervezőpedagógus köszöntötte a diákokat hangsúlyozva a testmozgás fontosságát. Tamási Gergely testnevelő és biológiatanár ismertette a nap programját, majd az iskola sportpályáján összemérhették ügyességüket és erejüket a párhuzamos osztályok. Az 1. a és b osztályosok a krumpliültetés nevű játékkal kezdtek, majd jött a többi ügyességi játék is, amelyekben a gyerekek nagy elszántsággal küzdöttek osztályuk sikeréért, Tamási Erzsébet és Tamási Irén tanítónők vezetésével.

A nagyobbak futottak, dobtak, ugrottak, kötelet húztak, húzódzkodtak, a lányok a cipőjüket igyekeztek minél messzebbre dobni, valamint volt kispályás foci is.

A tantestület tagjai két bográcsban is főzték a gulyást a gyerekek számára, akik a fárasztó sportnap végére jól megéheztek és élvezettel fogyasztották a finom és laktató ételt. Volt hozzá ásványvíz és sütemény is a támogatónak köszönhetően.

Végül a párhuzamos osztályok csapatversenyében a következő eredmények születtek: a két első osztály párharca döntetlennel végződött, győzött a 2.b; 3.b; 4.a; 5.b; 6.a és 7.b. Labdarúgásban az osztályok közötti összecsapásokat az 5.a és a 7.b nyerte; a nyolcadikosok és kilencedikesek mérkőzésén pedig a 9. osztály volt eredményesebb. A leggyorsabb fiú a 9. osztályos Marton Martin volt, a leggyorsabb lány a nyolcadikos Hadar Evelin, a legügyesebb fiú Tamási Péter a 7.b-ből, a legügyesebb lány ugyancsak a 8. osztályos Hadar Evelin, a legkitartóbb fiúk holtversenyben: Hadar Márk a 9. osztályból, illetve Csákány Szebasztián a nyolcadikból. A legkitartóbb lány pedig Kabáti Georgina a 6.b-ből. A sportnap eredményes osztályai és tanulói oklevelet és kupát, valamint értékes sporteszközöket vehettek át az iskola igazgatójától.

Nagy Sándor iskolaigazgató elmondta, hogy a Csongori Általános Iskola tanulói nagyon jó sporteredményeket értek el az elmúlt tíz évben járási és megyei szinten is, ennek köszönhető a sportvetélkedő ötlete. Hadar Géza személyében nagyon jó tornatanára volt az iskolának, aki sajnos három hónappal korábban anyagi okok miatt otthagyta az iskolát. Ő lelkiismeretes munkával mindent kihozott a gyerekekből, amit ki lehetett hozni, mindezt annak ellenére, hogy megfelelő tornaterem híján messze nem ideálisak a feltételek. Az iskolában asztalitenisz-, atlétika- és kézilabdaversenyeket is rendeztek. Több sportágban is eredményes fiú- és lánycsapatokat is ki tudtak állítani. A Csongori Általános Iskolának 308 tanulója van, akik már nagyon várták a sportnapot. A tantestületből mindenki egy emberként dolgozott a rendezvény sikeréért.

Az iskola igazgatója elmondta, hogy az eddig kitűnő eredményeket felmutató általános iskolát 17 pedagógus hagyta ott a megalázóan alacsony bérek miatt az elmúlt másfél évben. És újabb kollégái is fontolgatják, hogy inkább külföldön vállalnak munkát. Őket pótolni a jelenlegi helyzetben szinte lehetetlen. Felmondott a nyolc fős kiszolgáló személyzet összes tagja is. A nagyon nehéz tanév végén igazi felüdülést hozott a sportnap mind a tanárok, mind a diákok számára.

dózsa