Egy napra középpontban a gyerekek

2016. június 14., 19:31 , 805. szám

Június 12-én a nagy­szőlősi járási Mátyfalva kicsiny közössége ismét a gyerekek kedvében járt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete és a görögkatolikus egyházközség közösen idén is megszervezte a már hagyományossá vált gyereknapját.

A rendezvény célja, hogy a közösségben erősítsék a fiatalok magyar identitását, valamint a szórakozási lehetőségek mellett megismerkedjenek a magyar kultúrával és hagyományokkal. Az alkalomra közel 380 látogató érkezett. A fiatalokat Pősze Roland mátyfalvai görögkatolikus áldozópap köszöntötte. Ezt követően megkezdődtek a sportvetélkedők. A bátor jelentkezők focitornán, zsákban ugrálásban, kötélhúzásban versengtek. A gyerekek kipróbálhatták az ugrálóvárat is, ami nagyon népszerűnek bizonyult, főként a legkisebbek körében.

Ám az ügyeskezű lurkók sem unatkozhattak, hiszen számukra különböző kézműves-foglalkozásokat szerveztek: hajfonást, gipszfestést, arcfestést. Az arcfestésnek köszönhetően Az 1001 éjszaka meséinek figurái is életre keltek a rendezvényen. A szervezők jóvoltából a programokon kívül vattacukor és kürtőskalács is várta az ifjakat.

A gyermeknap délutáni részében a beregszászi székhelyű Sodró népzenei együttes adott koncertet és tartott táncházat. A koncerten a Kárpát-medence magyarlakta településeinek változatos népzenei és néptánchagyományaival ismerkedhetett meg a közönség. A táncházat a fiatalok nagy izgalommal várták, kicsik és nagyok egyaránt beálltak táncolni. A gyermekjátékok és a különböző tájegységek táncai nagy sikert arattak a fiatalok és a felnőttek körében is. A szervezők elárulták, hogy első alkalommal volt táncház Mátyfalván, és nagyon sikeresnek bizonyult.

A gyermeknapi rendezvény megvalósításában a helyi vállalkozók is szerepet vállalnak évről évre. Mátyfalva kicsiny közössége szívvel-lélekkel, összefogva igyekszik megtartani identitását és magyar kultúráját. Tóth Roland, a KMKSZ helyi alapszervezete elnökének elmondása alapján nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a faluban nincs magyar iskola, de még magyar nyelvű osztályok sem működnek. Ezért a különböző kulturális rendezvények nagy jelentőséggel bírnak a helyi magyar közösség életében.

VE