Kárpátaljáról – röviden

2016. június 15., 11:57 , 805. szám

Terjeszkedik a Jabil

55 millió dolláros beruházással bővíti kárpátaljai termelését a Jabil – jelentette az uzhgorod.in.

A cég az elkövetkező három évben 55 millió dollárból szándékozik bővíteni ungvári járási gyáregységét, a foglalkoztatottak száma a jelenlegi kétezerről 4,5-5 ezer főre nő.

A portál szerint Hennagyij Moszkal kormányzó figyelmeztette a megyei rendvédelmi és ellenőrző hatóságokat – különösen az országos hatóságok megyei kirendeltségeit, amelyek nincsenek a megyei állami adminisztrációnak alárendelve –, hogy ne gördítsenek akadályokat a projekt megvalósításának útjába. Rámutatott, hogy az utóbbi évtized legnagyobb kárpátaljai beruházásáról van szó, amelynek rövid idő alatt, az állami struktúrák maximális közreműködésével kell megvalósulnia. A projektnek jeleznie kell a többi befektetőnek, hogy Kárpátalján átláthatóan lehet dolgozni, hogy itt valóban mindent megtesznek a beruházókért, az új munkahelyek létrehozásáért – mutatott rá a portál szerint a kormányzó.

Az uzhgorod.in emlékeztet, hogy a Jabil a világ harmadik legnagyobb elektronikai cége évi 18 milliárd dolláros forgalommal. A vállalat immár több mint 10 éve van jelen Kárpátalján. Dolgozóinak átlagbére 4000 hrivnya (plusz az ingyenes utaztatást, egészségbiztosítást, étkeztetést, tornatermet stb. magában foglaló szociális csomag). A mérnökök bére 8–30 ezer hrivnya. A vállalat szeretné áttelepíteni Magyarországról Kárpátaljára az egyik gyárát.

Hamis bankjegyek jelentek meg Kárpátalján

A Novini Zakarpattya írása szerint a hamis pénz a Donyec-medence megszállt területei felől árasztotta el Ukrajnát, s immár megyénkben is felbukkant.

A portál azt írja, nem egyszerű felismerni a hamisítványokat, mivel jó minőségűek. Ungvár piacain már több esetben megtévesztették az embereket a hamis bankók. A leggyakrabban az 50, 100 és 200 hrivnyás bankjegyeket hamisítják.

Kínaiak építhetnek hulladékfeldolgozót Kárpátalján

A kínai China Western Power Industrial Co. kész hul­la­dék­feldolgozó üzemet létesíteni, amely napi 400 tonna szilárd háztartási hulladék fogadására lenne alkalmas, melyet villamos energiává alakítana át, méghozzá anélkül, hogy ezzel szennyezné a környezetet – olvasható a Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó hivatalos weboldalán megjelent közleményben.

– Májusban találkoztunk a cég vezetőivel és előzetesen megvitattuk az együttműködés alapjait – idézi a közlemény a kormányzót –, most pedig gyakorlatilag a célegyenesbe jutottunk. A cég beutazta Ukrajna számos megyéjét a maga befektetési projektjével, de úgy határozott, hogy Kárpátalján állapodnak meg, mivel csak itt nem kértek tőlük pénzt az akadálytalan vállalkozásért. Részünkről megvan az elvi hozzájárulás a gyár megnyitásához, teljesíteni fogjuk azokat a feltételeket, amelyek a helyi hatóságoktól függnek. Jelenleg keressük a megfelelő földrészleget.

A gyár üzembe helyezése megoldhatja az évtizedek óta gondot okozó szemétproblémát Kárpátalján – mutat rá a közlemény. Fontos, hogy a létesítmény nem csupán a friss hulladékot lesz kész feldolgozni, hanem azt is, ami az elmúlt évtizedek során halmozódott fel.

Összeállította: ntk