Menyhárt József lett a Magyar Közösség Pártjának új elnöke

2016. június 15., 11:27 , 805. szám

Menyhárt Józsefet választották a Magyar Közösség Pártja (MKP) új elnökének a felvidéki magyar párt tisztújító kongresszusán múlt szombaton, Érsekújváron. A párt második legfontosabb posztját – az Országos Elnökség (OT) vezetői tisztét – Őry Péter, az MKP korábbi önkormányzati alelnöke tölti majd be.

Menyhárt Józsefet, a párt dunaszerdahelyi járási elnökét – akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött – 180 igen szavazattal 16 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

Menyhárt József a megválasztása után megköszönte a küldöttek által kinyilvánított bizalmat és Berényi József volt elnök korábbi munkáját. A rá váró feladatok kapcsán Vörösmartyt idézte: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni/ Erőnk szerint a legnemesbekért.” Az új pártelnök a szavazások szünetében tartott rövid sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az MKP egy friss csapatot állított össze, ám továbbra is etnikai alapú párt marad, miközben nyitni fognak a többi kisebbség irányába is. Kifejtette: megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és tágabb nyitást, magyar–magyar párbeszédet terveznek, utóbbit nem csupán pártok közötti szinten. „Az, hogy nem vagyunk a parlamentben, nem jelenti azt, hogy nem akarunk támogatókat szerezni a parlamentben” – tette hozzá.

Pártelnöknek eredetileg négy személyt jelöltek a párt járási szervezetei, Berényi József volt pártelnököt, Bárdos Gyula korábbi OT-elnököt, Őry Pétert és Menyhárt Józsefet. Berényi József és Bárdos Gyula nem fogadták el a jelölést, Őry Péter pedig a kongresszuson lépett vissza.

Visszalépését Őry Péter a személyes vetélkedés elkerülésének fontosságával indokolta. „Azt gondolom, hogy a mai nap tőlem is megkövetel egy dolgot, mégpedig azt, hogy egyetlen apró porszeme se maradjon az MKP életében az egymással való vetélkedés rossz hatásának” – fogalmazott.

Az MKP kongresszusa később a két OT-elnökjelölt – Őry Péter és Forró Krisztián galántai járási elnök – közül Őryt választotta a párt második legfontosabb posztjára, 135 támogató szavazattal. Őry Péter az esetleges változásokat és a párt további terveit illetően leszögezte: a párt irányultsága egyértelmű és az is marad, a program nem változott. Kifejtette: az MKP – parlamenten kívüli helyzetéből adódóan – továbbra is ellenzéki pártként fogja pozicionálni magát, és megkezdi a felkészülést a közelgő megyei, illetve helyhatósági választásokra. „A mai nap nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete” – hangsúlyozta.

Az MKP tisztújító kongresszusa új szakmai alelnököket is választott, valamint jóváhagyta a tervezett alapszabály-módosítást is. Ez a változtatás – amely lehetővé teszi, hogy az alapszabály a jövőben könnyebben módosítható legyen – várakozásaik szerint dinamikusabbá teszi majd a pártot.

(MTI/Kárpátalja)