Kárpátaljáról – röviden

2016. június 22., 10:24 , 806. szám

Vadászbaleset orvvadászat közben

Lelőtte vadásztársát, Mihajlo Szicska rendőr őrnagyot Ivan Pszajka, a Nagybereznai Járási Tanács képviselője. Az eset június 17-én hajnalban történt az Uzsoki Nemzeti Park területén, a Kiesvölgyhöz (Lubnya) közeli erdőkben – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó weboldalán az esetről megjelent közlemény szerint a két férfi vadászni indult, s Pszajka véletlenül társába lőtt vadászpuskájából. A 45 éves Mihajlo Szicska a helyszínen életét vesztette. A tragédiáról maga a képviselő értesítette a rendőrséget, akik gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást.

Hennagyij Moszkal az eset kapcsán emlékeztet, hogy Pszajka korábban maga is a rendőrségnél teljesített szolgálatot. A kormányzó rámutat, az egykori és az aktív rendőr, akiknek a törvények betartatása lett volna a kötelességük, orvvadászattal foglalkoztak az Uzsoki Nemzeti Park területén. Ezért a kárpátaljai állami adminisztráció vezetője utasította a megyei ügyészséget és a nemzeti rendőrséget, hogy alaposan vizsgálják ki a tragédia körülményeit, s járjanak el a törvény teljes szigorával.

Tavaly kevesebb vendéget fogadtak a kárpátaljai szanatóriumok és panziók

Az elmúlt esztendő folyamán 10,7 ezer személy vett igénybe „hivatalosan” turisztikai szolgáltatásokat Kárpátalján, közülük 7,6 ezren külföldre utazó ukrán állampolgárok voltak, 3,1 ezren pedig belföldi turisták – derül ki a Zakarpattya Online összeállításából.

2014-hez viszonyítva 22,6 százalékkal csökkent a külföldre utazó ukrán állampolgárok száma, miközben a belföldi turistáké 69,0 százalékkal nőtt. Ugyanakkor 29,4 százalékkal kevesebben voltak azok a turisták, akik valamilyen túraszervezési szolgáltatást vettek igénybe.

Az elmúlt esztendőben az összes turista 97,2 százalékának esetében az utazás célja a szabadidő eltöltése és a pihenés volt, míg 0,4 százalékuk szolgálati, üzleti és tanulmányi útra indult, 0,1 százalék gyógykezelésen vett részt, illetve 2,3 százalékuk a turizmus más formáját választotta.

A tavalyi esztendő során a kárpátaljai szanatóriumokban, panziókban s az egyéb gyógyászati, illetve rekreációs intézményekben összesen 63,5 ezer személyt helyeztek el, ami 18,7 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben. Életkorukat tekintve 53,7 ezer felnőttet és 9,8 ezer gyermeket láttak vendégül. A vendégek közül 1,0 ezer személy külföldi, 1,4 ezer személy a csernobili baleset károsultja volt. A pihenővendégek 849,9 ezer vendégéjszakát töltöttek el rekreációs intézményeinkben, azaz személyenként átlagosan 13,4 napot.

Benyújtotta lemondását a Beregszászi Járási Bíróság elnöke

Június 16-án a Legfelső Igazságügyi Tanács úgy határozott, hogy a Legfelső Tanács és Ukrajna elnöke elé terjeszti 15 bíró felmentését, akik benyújtották lemondásukat – írja a Zakarpattya Online.

Benyújtotta lemondását többek között Vaszil Drab, a Kárpátalja megyei Beregszászi Járási Bíróság bírája is.

A 64 éves Vaszil Drab a huszti járási Monostoron (Monasztirec) született, s 1985 óta dolgozik a Beregszászi Járási Bíróságon. Hosszú időn keresztül a bíróság vezetőjeként tevékenykedett, második alkalommal tavalyelőtt nevezték ki a Beregszászi Járási Bíróság elnökévé.

Átalakulóban a Tisza 1

Az elmúlt hét végén megszűnt létezni jogi személyként a Tisza 1 Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság – jelentette a mukachevo.net.

A portál szerint a kárpátaljai regionális tévécsatorna az Ukrán Nemzeti Televízió Társaság kárpátaljai fiókintézményeként működik tovább. A tervek szerint idővel közszolgálati műsorszolgáltatóvá alakítanák át.

„Hogy mit veszít Kárpátalja, illetve mit nyer, majd megmutatja az idő. Egyelőre, története során először, a legjelentősebb helyi műsorszolgáltató műsorszórási „főkapcsolója” fizikailag Kijevbe költözött” – kommentálta a történteket az egyik közösségi portálon Olekszandr Heresko, a Tisza 1 vezérigazgató-helyettese.

Emlékeztetett, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság 1995 óta, 21 éven át létezett.

Bezárt a beregszászi posta

Hétfőtől Beregszász lakói nem vehetik igénybe az Ukrposta szolgáltatásait. Az intézmény bezárt ajtaján a kézzel írott „Tatarozás. Zárva!” felirat olvasható.

A hirdetmény nem tartalmaz semmilyen információt arra vonatkozóan, hogy meddig tart majd a felújítás, s mitévők legyenek azok az ügyfelek, akik igénybe kívánják venni a postai szolgáltatásokat, például tértivevényes ajánlott levelet szeretnének feladni – írja a beregovo.today.

A hír szerint a posta szolgáltatásait gyakran veszik igénybe jogi személyek, illetve az állami szolgálatok. Ami az egyszerű polgárokat illeti, ők jelenleg nem vehetik át postai küldeményeiket, s egyéb kényelmetlenségeket is kénytelenek elviselni. A beregovo.today cikkének címéből ítélve a postahivatal egész héten zárva tart majd.

Mely pártokat támogatják a kárpátaljaiak?

Kárpátalja lakóinak „a megye autonóm státuszához” való viszonyulását, illetve politikai szimpátiáit firtatta felmérésében a Novini Zakarpattya hírportál. Mindkét témával kapcsolatban több mint ezren válaszoltak a portál kérdésére. Íme az eredmények.

Miként viszonyul ahhoz, hogy megadják az autonóm státuszt Kárpátaljának?

Pozitívan – 796 szavazat (76,76 %); negatívan – 188 (18,3 %); nehéz megmondani – 53 (5,11 %). Összesen 1037-en szavaztak.

Melyik politikai pártra szavaz, amennyiben újabb választásokat tartanak Ukrajna Legfelső Tanácsába?

Vidrodzsennya párt – 154 (15,34%), Petro Porosenko Blokkja párt – 95 (9,46%), Batykivscsina Összukrajnai Egyesülés párt – 193 (19,22%), Szvoboda Összukrajnai Egyesülés párt – 40 (3,98%), Pravij Szektor párt – 35 (3,49%), Ukrajnai Zöldek Pártja – 6 (0,6%), Szerhij Tihipko Sziljna Ukrajina Pártja – 13 (1,29%), Oleh Ljasko Radikális Pártja – 26 (2,59%), Hromagyanszka Pozicija (Anatolij Hricenko) párt – 58 (5,78%), Opozicijnij Blok párt – 100 (9,96%), Narodnij Front – 20 (1,99%), Szamopomics Egyesülés párt – 98 (9,76%), egyéb politikai párt – 107 (10,66%), bizonytalanok – 57 (5,68%). Összesen 1004-en vettek részt a szavazásban.

Összeállította: ntk