Táncra perdültek az Ung-vidékiek

2016. június 29., 10:10 , 807. szám

Harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Ráti Református Sion Ifjúsági Központ a táncos lábú kis tehetségek előtt július 20. és 23. között. A Tánctábor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete (KMKSZ UKSZ) és az Ungi Református Egyházmegye közös szervezésében kerül megrendezésre évről évre.

Az idei alkalommal közel hetven gyermek táncolt és kézműveskedett. A négy nap alatt a résztvevők főként a modern tánc különböző változataival ismerkedhettek meg Banga-Makó Bianka tánctanár vezetésével, de természetesen nem maradhatott ki a néptánc sem. A KMKSZ UKSZ jóvoltából a szerdai napon a gyerekek Jakab István és Váradi Enikő táncoktatók segítségével mélyedhettek el a szatmári és sárközi táncokban. A nap végén pedig a Sodró együttes közreműködésével a táncházi alkalmon mindenki bemutatta elsajátított tudását, valamint táncra perdült a tábor apraja és nagyja. A táncok közötti szünetekben az apróságok a „Ria, Ria, Hungária” jelszót skandálták, hiszen Magyarország épp akkor játszotta Eb-mérkőzését Portugáliával, így aztán a végeredmény kapcsán a táncházban fokozott volt a hangulat és a jókedv. Bár a tánc állt központi szerepben a hét folyamán, emellett Kovács Éva, Szabó Bettina és Jónásné Kovács Evelin kézművesmestereknek köszönhetően a gyerekek meg­mu­tat­hatták tehetségüket a kézművesség világában is. Lehetőség volt kavicsot festeni, hatalmasabbnál hatalmasabb szappanbuborékokat fújni, marcipánfigurákat készíteni, valamint színes papírból ajándéktáskákat készíteni. A foglalkozások előtt a reggelek áhítattal indultak, melyeket a környékbeli református lelkészek tartottak: Szimkovics Tibor, Balogh János, Kótyuk Zsolt, valamint Balogh Attila Ung megyei esperes. A kézművesség mellett lehetőség volt fürdőzésre is, ami nagy népszerűségnek örvendett, a nevelők elmondása szerint a medencéből alig lehetett kicsalogatni a kis lubickolókat. A tábor zárásaként a gyerekek a tábortűz mellett pillecukrot süthettek. Ezt követően a kis lurkók bemutatták egész heti szorgos munkájuk gyümölcsét szüleik és nagyszüleik előtt.

Balogh Lívia, a tábor főszervezője, a KMKSZ UKSZ elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rendezvény több funkciót is betölt. Hiszen a reggeli áhítatok alkalmával az ifjakat igyekeztek a keresztény értékrendre nevelni. „Egésznapos programjainkkal próbálunk azon lenni, hogy a gyerekeknek minél több jó élményben legyen részük, melyek arra sarkallják őket, hogy itthon képzeljék el a jövőjüket” – mondta az elnök asszony, aki köszönetet mondott a nevelőknek és mindenkinek a példaértékű összefogásért, ami a tábor sikeréhez vezetett.

Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke, a tábor vezetője elmondta, hogy bár új volt számára a feladatkör, ennek ellenére sok pozitív tapasztalattal gazdagodott. Kiemelte, hogy a táborban nevelői munkát végző Palkó Katalin, Pálffy-Kovács Erika, Bellák Erzsébet a négy nap alatt 110 százalékban teljesítették a rájuk bízott feladatokat. Köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét összegyűlhet Ung-vidék aprónépe, hogy egy hetet együtt töltve táncoljon és sok közös élménnyel gazdagodjon.

A zárókoncerten a gyermekek nagy odaadással mutatták be a négy nap alatt tanult tánclépéseket. A modern tánc különböző válfajai voltak láthatók a kis- és nagycsoport előadásában, a néptánc világából pedig a kicsinyek sárközi játékokat és ugrós táncot mutattak be, a nagyok pedig szatmári tánccal örvendeztették meg a lelkes közönséget.

EV