Népi mondókák és erkölcsi tanulságok

Bölcs bagoly tanító meséi

2016. július 6., 08:19 , 808. szám

A június 19-i karácsfalvai gyer­mek­napon a beregszászi Bagolyvár Bábcsoport előadása jelentette az egyik fő élményt – és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget – a szépre, jóra, érdekesre vágyó gyerkőcök számára. De mikor is jött létre ez a bábcsoport, és milyen célból tart előadásokat a még formálható jellemű apróságok számára?

– A csoportot elsősorban a Rákóczi-főiskola volt vagy jelenleg is tanuló hallgatói működtetik, de az utóbbi időben már gyermekeket is bevonunk a műsorok megszervezésébe – magyarázza Tihor Szilvia, a csoport tagja. – Az együttes ötlete korábbi koordinátorunktól, Híres-László Kornéliától származott, és 2012 decemberében, karácsony másodnapján a Beregszászi Református Egyházközség karácsonyi ünnepségén került sor az első fellépésre. Majd mára Kornélia a koordinátori munkát átadta Dancs Krisztinának, Mónus Dórának és nekem, mi vagyunk a csoport állandó tagjai, de rajtunk kívül – ideiglenes jelleggel – többen is besegítenek a műsorok lebonyolításába.

– Mi motiválja önöket?

– A szép magyar beszédre igyekszünk ránevelni a gyermekeket, az előadások során népi mondókákat sajátíttatunk el velük, és erkölcsi tanulságokat fogalmazunk meg a műsorok során. Fellépéseink kezdetén tagjaink egyike közvetlen kapcsolatot teremt a hallgatósággal, ráhangolja őket az előadásra. Majd az egyik bábművészünk által „megszemélyesített” bagoly – aki a hagyományban a bölcsesség megtestesítője – felvezeti az állatszereplőket felvonultató és erkölcsi tanulságokat megfogalmazó mesejátékot. Kurmai Ráti Szilvia beregszászi meseírót kérjük fel dramatizálható történetek megírására, de mi magunk is találunk ki történeteket. Az előadások során pedig a hallgatóságot is bekapcsoljuk az előadás menetébe.

– Milyen rendezvényeken lépnek fel, és miként biztosítják a fellépésekhez szükséges anyagiakat?

– Általában családi, illetve gyermeknapokon, iskolai, óvodai vagy gyülekezeti rendezvényeken lépünk fel. Egy ismerősünk mikrobuszával járjuk a vidéket, díszleteinket pedig szintén egy ismerősünk készítette el. Fellépéseink díjtalanok, csak az útiköltség megtérítését várjuk el a meghívóinktól. Fontosnak tartjuk, hogy vidékünkön műveljük a magyar nyelvű bábművészetet.

Lajos Mihály