Kvótareferendum Magyarországon

A népszavazás feltételeiről tartott sajtótájékoztatót Pálffy Ilona

2016. július 13., 09:37 , 809. szám

Áder János Magyarország köztársasági elnöke október másodikára írta ki a népszavazást a migránsok Magyarországra történő kötelező, kvóta szerinti betelepítésének ügyében. A kérdés kapcsán leadhatják szavazataikat a Kárpátalján élő magyar állampolgárok is, ezzel kapcsolatosan tájékoztatták a sajtót az ungvári főkonzulátuson Pállfy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke és munkatársai július 12-én, kedden.

Pálffy Ilona elmondta, Magyarország alaptörvénye úgy rendelkezik, hogy abban az esetben érvényes egy népszavazás, ha a választásra jogosult magyar állampolgároknak több mint a fele érvényesen szavazott. Ebben a szabályozásban két új dolog van, ami nehezíti, hogy érvényes lehessen egy népszavazás: egyrészt nem elég, ha a szavazásra jogosultak fele él szavazati jogával, az ötven százaléknak érvényesen is kell szavaznia. Másrészt pedig minden választópolgár, aki a magyarországi képviselő-választáson részt vesz, tehát a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező magyarországiak és az azzal nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok is választópolgárnak számítanak, az ő szavazataik is számítanak az érvényesség szempontjából. Jelenleg 290 ezren regisztráltak határon túliak, akik magyarországi lakcímmel nem rendelkeznek, és az ő szavazatuk alapvetően befolyásolhatja, hogy érvényes lesz-e a népszavazás. Ezért tartja fontosnak a Nemzeti Választási Iroda elnöke, hogy a megfelelő tájékoztatás eljusson minden határon túli, közöttük minden kárpátaljai magyar állampolgárhoz.

Pálffy Ilona hangsúlyozta: „Nem kell újra regisztrálni ahhoz, hogy valaki a népszavazáson részt vehessen, ha 2013. augusztus 1-től regisztrált a Nemzeti Választási Irodánál, és bekerült a választópolgárok névjegyzékébe.” Akik ezt eddig nem tették meg, azok regisztrálhatnak a valasztas.hu honlapon vagy a magyar külképviseleteken. 2014-ben a már regisztrált kárpátaljai választók többsége valamelyik magyar külképviseletre kérte a szavazólapot tartalmazó levélcsomagot, ők kapnak majd egy levelet, amelyben arról kapnak tájékoztatást a Nemzeti Választási Irodától, hogy most is ugyanarra a külképviseletre küldik ki majd számukra, ahová korábban kérték, kivéve, ha ezt valaki módosítja, és új címet ad meg.

Nagyon fontos lenne, hogy a szavazás menetével kapcsolatban minden választópolgár tájékozódjon, hisz a 2013-as országgyűlési választásokkor 198 ezer határon túli regisztrált, abból 158 ezren szavaztak, közülük 128 ezer szavazat volt érvényes. Tehát harmincezer rontott volt a határon túl leadott szavazatok között. A szavazás menetével kapcsolatban Pálffy Ilona elmondta, a szavazólapon a következő kérdés szerepel majd: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. A kérdésre a szavazólapon igennel vagy nemmel lehet szavazni. A szavazást követően a szavazólapot be kell tenni a kis borítékba, majd azt lezárni. Ezt követően ki kell tölteni és alá kell írni a mellékelt Azonosító nyilatkozatot, amit a lezárt kis borítékkal együtt be kell tenni a nagy borítékba, és azt is lezárni. Végül a lezárt nagy borítékot kell visszajuttatni a konzulátusra, ahol már a választások előtt két héttel lesz urna, vagy fel lehet adni Magyarországon egy postahivatalban, ahonnan térítésmentesen juttatják tovább. Továbbá le lehet majd adni kijelölt magyarországi településeken, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ilyen település többek között: Beregsurány, Csengersima, Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Nyíregyháza, Nyírlugos, Tiszabecs, Vásárosnamény, Záhony. A levélszavazat-csomagokat szep­tember 15-től kezdik postázni, fontos, hogy október elsején éjfélig vissza kell juttatni, hogy érvényesek legyenek.

A konzulátusokon mindenki csak személyesen veheti át a levélcsomagját, egy magyar állampolgárságát igazoló okirat, illetve egy fényképes igazolvány – ami lehet ukrán útlevél, vagy személyi igazolvány is – felmutatása után. A szavazást követően azt bárki visszaviheti és bedobhatja az urnába, vagy postázhatja.

Gyakori hiba volt korábban, hogy valaki a szavazólap mellé a kis borítékba tette a nyilatkozatot is, ez természetesen érvénytelen szavazatnak számít. Ugyancsak gyakori hiba volt például Kárpátalján, hogy a nyilatkozatba pontatlanul írták be adataikat a választásra jogosult polgárok. Ezek közül a leggyakrabban az „Anyja neve” kérdésre adtak a legtöbben helytelen választ. Magyarországon ugyanis az anyja nevén automatikusan mindenki az édesanyja leánykori nevét érti, míg nálunk sokan a férje utáni nevet írják. Ezért most az Azonosító nyilatkozatban már egyértelműbben teszik fel a kérdést: „Anyja születési (leánykori) családi és utóneve”. Mindenkit arra kérnek a Nemzeti Választási Iroda munkatársai, hogy a hibázás elkerülése érdekében az Azonosító nyilatkozatot lehetőleg mindenki vagy a lakcímkártyája, vagy magyar útlevele, vagy honosítási okirata, vagy állampolgári bizonyítványa alapján töltse ki, és senki ne felejtse el aláírni a végén.

Kérdésünkre válaszolva Pálffy Ilona elmondta, hogy azok, akiknek Magyarországon állandó lakcímük van, nem szavazhatnak levélben. Nekik alapesetben ott kell szavazni, ahol a lakcímük van. Illetve amennyiben Kárpátalján tartózkodnak tartósan, vagy itt dolgoznak, akkor a területileg illetékes jegyzőnél levélben vagy személyesen, esetleg online a valasztas.hu-n keresztül kérhetik, hogy tegyék át őket a külképviseleti névjegyzékbe. Amennyiben ez megtörtént, ők október másodikán valamelyik konzulátuson, a konzulátus munkatársaival együtt szavazhatnak.

A Nemzeti Választási Iroda munkatársai arra kérték továbbá a kárpátaljai magyar állampolgárokat, hogy amennyiben magyar állampolgárságú hozzátartozójuk elhalálozik, azt jelentsék be a konzulátuson.

Badó Zsolt