„Nem lehet elnyomással szabadságot teremteni”

Turul-ünnepség

2016. július 20., 10:37 , 810. szám

A kárpátaljai magyarság vasárnap Tiszaújlakon, a Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének emlékére emelt turulmadaras emlékműnél tartotta hagyományosan legnagyobb tömegrendezvényét, a Turul-ünnepséget, ezzel is kifejezve, hogy őseink hagyományaihoz híven mi is kiállunk a kárpátaljai magyar közösség szabadsága és kollektív jogai mellett. A rendezvényen hosszú évek óta először ünnepelt közösen a megemlékezést szervező KMKSZ és az UMDSZ.

Az ünnepség a tiszaújlaki egykori Sóház falánál, Esze Tamás kuruc brigadéros emléktáblájánál kezdődött, ahol Bencze Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezetének elnöke idézte fel a tiszaháti felkelés és a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának eseményeit. Az emléktáblák megkoszorúzását követően a résztvevők a hagyományoknak megfelelően gyalogmenetben vonultak végig a nagyközségen, át a Tiszán túlra, a Turul-emlékműhöz. A menet élén az aknaszlatinai Takár Károly (Katyó) extrémsportoló és a vele a Vereckei-hágótól az ünnepségre kerékpáron megérkező két fiatal haladt, mögöttük lovas kocsik és korhű viseletbe öltözött főiskolai hallgatók.

A vonulókkal együtt gyalogolt Schreiner Sándor klarinét- és tárogatóművész, a Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttes tagja, aki tárogatón Rákóczi korabeli dallamokat játszott.

Az emlékműnél a himnuszok eléneklése után Barta József, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke köszöntötte az ünnepség vendégeit, közöttük Tóth Istvánt, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetőjét, Kozma Péter kormánymegbízottat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Buhajla József ungvári és Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzulokat, Baracsi Endrét, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnökét, Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselőjét, Viktor Mikulint, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal alelnökét, Rezes Józsefet, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Egyházügyi Osztályának helyettes vezetőjét, Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét, a Rákóczi-főiskola rektorát, Virág Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét, Őrhidi Lászlót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnökét, Zubánics Lászlót, az UMDSZ elnökét, Vladiszlav Lecovicsot, a Kárpátaljai Ruszinok Szövetségének elnökét, a KMKSZ középszintű szervezeteinek elnökeit, valamint a megyei, járási és városi tanácsok magyar vezetőit, képviselőit és másokat. Barta József kérésére az ünneplők egyperces csenddel emlékeztek meg a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus és a nizzai terrortámadás halálos áldozatairól.

Kozma Péter kormánymegbízott ünnepi beszédében II. Rákóczi Ferenc életét és munkásságát bemutatva elmondta: „A vezérlő fejedelem küzdelmes szabadságszeretete, papírra vetett munkássága, személyes példamutatása, életműve, történelmi szerepe máig sugárzik, hasznos iránymutatóként szolgál az őt követő korok magyarsága számára, és példaként áll a jelen és a jövő embere számára is. Életének bármely időszakát tanulmányozva nagyszerű mintákat nyerhetünk a vallásos hitről, a nemzet iránti elkötelezettségről, az elnyomással szembeni következetes harcról, a megalkuvást, a személyes előnyöket elutasító magatartásról.” A kormánybiztos mostani egymásrautaltságunkat hangsúlyozva hozzáfűzte: „Magyarország kormánya azt a célt tűzte ki, amikor kormányhatározatban döntött Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséről és fejlesztésének támogatásáról, hogy az önök, itt élők támogatását elősegítse az élet minden területén.”

Az ünnepi beszéd után az Ez a mi otthonunk című dalt énekelte el Péter Kitti, a Tiszacsomai Középiskola 6. osztályos tanulója.

Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal alelnöke köszöntő beszédében emlékeztetett arra, hogy a soknemzetiségű Kárpátalja minden népe Rákóczi oldalán harcolt a szabadságharcban, s az ukrán kormányzat ma is azt tartja a legfontosabb feladatának, hogy megőrizze vidékünkön a nemzetiségek közötti békét.

Mihajlo Ruszanyuk, a Nagy­sző­lősi Járási Állami Köz­igaz­gatási Hivatal elnöke kijelentette: „Annak a népnek, amely nem emlékszik a múltjára, nincs jövője.” A kurucok 300 évvel ezelőtti hősies küzdelméhez hasonlította a Kelet-Ukrajnában, az ország függetlenségéért küzdő hazafiak helytállását, mert, mint fogalmazott, a Turulmadár mindannyiunkat arra kell emlékeztessen, hogy minden népnek joga van a méltó jövőhöz.

Ezután Jancsik Szilveszter, a Tiszacsomai Középiskola 4. osztályos tanulója mondta el a Ha magyar vagy című verset.

Zubánics László, az UMDSZ elnöke hangsúlyozta: „Egy népnél akkor történik meg a valódi identitásvesztés, amikor elfeledi őseit. Az ezt követő lépés az anyanyelv elvesztése lehet. Az ilyen nemzetek pedig elvesznek a nagy néptengerekben, s az idő múlásával múltunknak csak egy szürke fejezete lesz a történelem lapjain.” Az UMDSZ elnöke a népi mondákat idézve rámutatott, hogy Rákóczi alakja az idők folyamán ember- és történelemfelettivé vált. Személyisége mind a magyar, mind a velünk közös hazában élő többi nép számára is a szabadság jelképévé vált, emléke ma is ott van minden kárpátaljai magyar településen. Ez az örökség pedig kapaszkodót jelent a kárpátaljai magyarság megmaradáshoz. A megmaradást azonban csak a kárpátaljai magyarok összefogásával lehet elérni.

Vladiszlav Lecovics, a Kárpátaljai Ruszinok Szövetségének elnöke emlékeztetett, hogy a Rákóczi-szabadságharc kapcsán nem ukrán, hanem ruszin népről kell beszélni, amelynek ugyancsak nagy ünnepe a kurucok győztes csatáját méltató Turul-ünnepség. A mai helyzetre utalva elmondta, hogy mi mindannyian azt szeretnénk, hogy Ukrajna civilizált jogállam legyen.

Ünnepi beszédében Bren­zo­vics László, a KMKSZ elnöke, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot méltatva a többi között emlékeztetett arra, hogy akkor egymás mellett küzdöttek a szabadságért magyarok, ruszinok és más nemzetiségűek. Rámutatott, Ukrajna soknemzetiségű ország, lakosságának több mint húsz százaléka nem ukrán. Az ukrán válság nem oldható meg a kisebbségek jogainak biztosítása nélkül. Egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni, hogy nem lehet elnyomással szabadságot teremteni, nem lehet egy másik nép jogait semmibe venni, mert így az ország soha nem lehet stabil – mondta.

A politikus bírálta az ukrán hatóságok elnéző magatartását az ukrán szélsőjobboldali szervezetek idei március 13-i ungvári fáklyás felvonulásának résztvevői iránt, akik a Petőfi-szobor mellett elhaladva azt skandálták, hogy „késhegyre a magyarokkal”.

„Minket nem lehet megfélemlíteni, mert ez a szülőföldünk, s nem fogunk soha lemondani jogainkról, bárki próbáljon is minket ebbe az irányba terelni” – fogalmazott.

Brenzovics László méltatta a KMKSZ és az UMDSZ összefogása révén elért tavaly őszi választási sikereket, amelyeknek köszönhetően megerősödött a kárpátaljai magyarság érdekképviselete a különböző szintű önkormányzatokban. Úgy vélte, ez a siker akkor teljesedhet majd ki igazán, a kárpátaljai magyarság akkor bontakozhat ki újra, ha Ukrajnában helyreáll a rend, és stabilitás lesz.

A politikus köszönetet mondott Magyarországnak és kormányának a kárpátaljai magyarságnak nyújtott segítségért. Bejelentette, hogy a jövő héten Kárpátalján elkezdődik a magyar kormány által finanszírozott gazdaságfejlesztési támogatási program megvalósítása.

„Remény van arra, hogy ennek hatására beindul egy olyan gazdasági pezsgés, amelynek köszönhetően a kárpátaljai magyarok jelentős részének emelkedik majd az életszínvonala” – mondta Brenzovics László.

Harangozó Miklós görög­katolikus parochus Isten áldását kérte a nekünk ajándékozott szabadság megbecsülésére és az őseire emlékező kárpátaljai népre.

A Turul-ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat és virágaikat az emlékmű talapzatán. Az ünnepség résztvevőinek többsége ezt követően szervezetten Tiszapéterfalvára ment, ahol részt vett az ötödik KurucFeszten, később sokan a Tiszaújlaki KMKSZ-alapszervezet rendezvényén ünnepeltek tovább, amelyre a Sóház mögötti téren került sor.

mti/Badó Zsolt