A sport közösségmegtartó ereje

I. Suba Sándor-emléktorna Mezőváriban

2016. augusztus 2., 21:54 , 812. szám

Július 30-án a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola egykori torna- és biológiatanárának, idősebb Suba Sándornak az emlékére, tiszteletére megalapította a Suba Sándor-emlékkupát, és kispályás labdarúgótornát szervezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) Mezővári Alapszervezete. A tornán négy középiskola, a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola, a Nagyberegi Középiskola, a Kaszonyi Középiskola, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola és három ifjúsági, vegyes korosztályú csapat, Mezővári, Halábor, valamint Karácsfalva és Tiszakeresztúr közös csapata mérkőzött meg egymással.

Idősebb Suba Sándor 1934-ben született Munkácson, pedagóguscsaládban. Szülei példáját követve 1952-ben ő is a tanári pálya irányába lépett a munkácsi tanárképző iskola elkezdésével. Tanulmányait a kötelező sorkatonai szolgálat miatt 1956-ban meg kellett szakítania. Magyarországra vezényelték, ahol tolmácsként is tevékenykedett. Még 1956 novemberében lőtt sebet kapott, amelyet szülővárosában, Munkácson kezeltek. 1957-ben leszerelt, majd elvégezte a tanárképzőt és még abban az évben a Mezővári Középiskola biológia- és testneveléstanára lett. 1966-ban, a Kremeneci Pedagógiai Főiskolán testnevelés és anatómia szakon végzett, majd továbbra is a Mezővári Középiskola tornatanáraként dolgozott. Suba Sándor 47 évig volt a pedagógiai pályán, 2005-ben vonult vissza a tanítástól. 2008. július 26-án hunyt el 74 éves korában. A 47 év alatt számos fiatallal szerettette meg a sport világát, és azon belül nevelt fegyelemre, kölcsönös tiszteletre, összetartásra és az együttműködés eredményességére.

Az emléktorna mérkőzéseit Suba Sándor életének ismertetése és egy arról készült kiállítás előzte meg, amelyet egyik unokájának, Gáncsos András, a West Ham United Akadémia egyik edzőjének előadása követett az utánpótlás nevelése témában.

A sportesemény ünnepi megnyitóján Barta Zoltán, a KMKSZ ISZ Mezővári Alapszervezetének elnöke elmondta, hogy megalakulása óta az alapszervezet egy olyan rendezvény megszervezésén gondolkodott, amely egyszerre szól a falubeliekhez és a Beregszászi járás településeihez is. A legalkalmasabbnak gondolt csatorna a kijelölt cél eléréséhez pedig a sport volt, amelynek eredményeképpen létrejöhetett az Idősebb Suba Sándor-emlékkupa, amely egyszerre „szólítja szórakoztató harcba” Mezővári és a környező települések ifjúságát, valamint állít emléket a falu egyik legjobban tisztelt és szeretett pedagógusának. Barta Zoltán megköszönte a rendezvény támogatását a KMKSZ ISZ-nek, valamint Mezővári testvértelepülésének, Teskánd községnek.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke rámutatott, hogy a sport olyan tényező, amely képes kortól, nemtől és körülményektől függetlenül egy közösségbe szervezni és megtartani az embereket. Ezért a szervezet már alakulásakor megfogalmazta azt, hogy kiemelt figyelmet fordít a sportrendezvények támogatására. Az elnök hangsúlyozta, hogy a Suba Sándor-emlékkupa nem egy szimpla focitorna, hanem az ősök előtti tisztelgés egy módja is, mivel a fiataloknak vissza kell tekinteniük a múltba, tisztelniük kell elődeinket, az általuk bejárt utat, és jó példájukat követve kell megtartaniuk a jelent. Dobsa István hangsúlyozta, hogy bár a körülmények nem a legmegfelelőbbek, de nem szabad feladni, sporteseményeket és egyéb rendezvényeket kell szervezni, éltetni kell általuk a kárpátaljai magyar közösséget.

Mester András, a KMKSZ gazdasági és önkormányzati titkára a KMKSZ nevében köszöntötte az összegyűlt fiatal sportembereket. Az egykori KMKSZ ISZ-es alapító tag köszöntőjében elmondta, az teszi hatékonnyá egy ifjúsági szervezet munkáját, ha az alulról szerveződve működik, tehát minden alapszervezete magáénak érzi a célokat és nem restell tenni értük. A KMKSZ titkára pont ennek a működési elvnek a mentén látja a mezővári alapszervezetet dolgozni. Mester András reményét fejezte ki, hogy a Suba Sándor-emlékkupa megyei szintű rendezvénnyé válik. Majd hozzátette, hogy a határok megnyílásával a helyi sportolók lehetőséget kaptak arra, hogy karriert fussanak be, amiért érdemes kitartóan dolgozni, és tudásukat megmérettetni először itthon, majd külföldön is.

Debreceni Ilona, a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola szervezőpedagógusa röviden köszöntötte a sportesemény résztvevőit.

A megnyitó után kezdetét vette a körmérkőzéses torna. Elsőként a középiskolák küzdöttek meg egymással, majd a vegyes korosztályú csapatok mérték össze tudásukat. A két kategória nyertesei pedig egymással szálltak szembe a Suba Sándor-vándorkupáért.

A döntőben a Nagyberegi Középiskola és Mezővári vegyes korosztályú csapata mérkőzött meg egymással. Az összecsapásból a Géczi István által edzett Nagyberegi Középiskola került ki győztesen.

A sportesemény végén külön díjazták a torna legjobb kapusát, legjobb játékosát és gólkirályát.

A torna eredményhirdetésén Gáncsos András a Suba család nevében pénzjutalmat adott át három csapatnak: a Nagyberegi Középiskola és a mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola csapatának, valamint a mezővári ifjúsági csapatnak.

rsz