Falunap Tiszaújhelyben

2016. augusztus 24., 10:15 , 815. szám

Augusztus 21-én 11. alkalommal rendezett falunapot Tiszaújhelyben a helyi KMKSZ-alapszervezet összefogva a községi polgármesteri hivatallal. A rendezvényen a helybéliek államalapító Szent István királyunkra emlékeztek, és az új kenyér ünnepét méltatták hálaadással.

A megnyitóünnepségen Pintye László, a község polgármestere beszámolt az elmúlt hónapok során elvégzett munkáról: tart a kultúrház tetőszerkezetének javítása, befejezéshez közeledik az utcai közvilágítás megszervezése, s a nehézségek ellenére sikerült néhány utcát szilárd burkolattal befedni. A falu első embere köszönetet mondott a megyei, a járási képviselőknek, valamint Magyarország kormányának a település fejlesztéséhez nyújtott segítségért.

Torzsa István beregszászi magyar konzul köszöntőbeszédében arra emlékeztetett, hogy a kárpátaljai magyarságnak küldetése van, mégpedig az, hogy magyarként itt helyben megmaradva felvirágoztassa a szülőföldjét. A mögöttünk hagyott több mint 1100 esztendő alatt számtalan megpróbáltatáson mentünk keresztül, és senki sem tudja, hogy a történelem nem állítja-e nemzetünket újabb kihívások elé. Ezeken csak egymásra figyelve, összefogva tudunk túllépni. Az október másodikai népszavazásról szólva a diplomata arra emlékeztetett, hogy bizonyára több válasz is lehetséges, ám közülük csak egy a hiteles.

Boldog Ferenc, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke arról beszélt, hogy annak idején az általa vezetett szervezet kezdeményezte Tiszaújhelyben a kenyérünnep megrendezését. Ebből nőtt ki a mostani falunap. Azóta más idők járnak, hisz a falubeliek közül egyre többen – de így van ez Kárpátalja-szerte – külföldön kénytelenek megkeresni családjuk számára a mindennapi betevőt. Tegze Lóránt református lelkész a bibliai kenyérszaporítás csodálatos történetét idézte fel, amely, mint tudjuk, Jézus Krisztus nevéhez fűződik. Akkor a tanítványok az összegyűlt sokaságot látva attól féltek, hogy hamar el fog fogyni a rendelkezésre álló néhány kenyér. A XXI. század emberének inkább attól kell tartania, hogy a létért való küzdelemben az egymás iránti türelem és béketűrés fogy el. Harangozó Miklós görögkatolikus parochus, megszentelve az új kenyeret, Isten áldását kérte a falu népére.

A helyi művészeti iskola növendékei és a kultúrház tánccsoportjának tagjai igen színvonalas és változatos műsorral készültek az ünnepségre. Népdalcsokor és hazafias dal, illetve vers, esernyőtánc, rock and roll és néptánc – volt itt minden, ami egy hangulatos koncerthez szükséges. Igen nagy tetszést aratott a Sodró együttes, amely az alkalomhoz illő műsorral kedveskedett a helybélieknek. A sokadalomban rengetegen várták a tombolasorsolás megkezdését, melynek során egy plazmatévé, két mobiltelefon és sok más értékes tárgy talált gazdára. Az estét a Fortuna együttes muzsikája zárta.

/EV/