„A juhásznak úgyis nagy melege vagyon”

2016. augusztus 31., 08:37 , 816. szám

Petőfi Sándor János vitézének bábszínházi változatával örvendeztette meg kilenc ungvári járási település gyermekeit a vakáció utolsó hetében a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület.

Augusztus 23. és 26. között Rát, Császlóc, Nagy­dobrony, Tiszasalamon, Gálocs, Sislóc, Szürte, Csap és Tiszaásvány településeken mutatták be a Kovács Ildikó erdélyi bábrendező által megálmodott János vitézt. A Simó Enikő látványterveivel „színpadra” vitt darabban Demeter Ferenc és Gazdag Erzsébet mutatja be a juhászbojtárból lett vitéz történetét, melynek Kovács Ildikó gondolata szerint „a szép tiszta érzésről kell szólnia egy benzingőztől fuldokló világban.”

Maga a darab egy közös játék a gyerekekkel. Bár harcokról is szól, mégis békeüzenetet hordoz. Bővelkedik népmesei fordulatokban is: a szegény legény elindul, révbe ér, de mégis a szegény parasztleányt választja a francia királykisasszony helyett. A darab zenei elemeit szintén a magyar nép szolgáltatta: magyar népi dallamok, legfőképpen csángó muzsika szólal meg a 40-45 perc hosszúságú bábjátékban. János vitéz történetének bábváltozata is kortalan: Demeter Ferenc és Gazdag Erzsébet óvodában, iskolában, templomban és pszichiátrián is bemutatta már.

Az előadás a Bethlen Gábor Alap támogatásával jutott el az ungvári járási gyermekekhez.

Espán M.