Veretlenül tornamásodik a Kárpáti
Kézilabda
Egy magyarországi tornával melegített a szezonkezdésre az Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapata. A Borisz Petrovszkij által irányított együttes a hét végén Hajdúnánáson vendégszerepelt.
Az első találkozón a magyar másodosztályban szereplő helyi gárda ellen 15-18-as félidőt követően 30-30-ra végzett a Kárpáti, amelynek soraiban hosszú kihagyás után ismét helyet kapott a sérüléséből felépülő Tetyana Kilcs.
A második mérkőzésen a szlovák Iuventa Nagymihály juniorcsapata volt az ellenfél, akik ellen Petrovszkij mester igyekezett az ugyancsak juniorkorú játékosait szerepeltetni. A találkozó 27-23 arányú ungvári győzelemmel ért véget.
A torna zárómeccsén az elsőséghez mindenképpen győzni kellett volna az ugyancsak másodosztályú Balmazújváros ellen, ami végül nem sikerült, hiszen szoros csatában 27-27-es döntetlenre végzett a két csapat.
A tornát így a Balmazújváros nyerte 5 ponttal a 4 pontos Kárpáti és a 3 ponttal záró hazaiak előtt, míg a nagymihályi fiatalok pont nélkül végeztek az utolsó helyen.
Mint Borisz Petrovszkij lapunknak elmondta, könnyen elképzelhető, hogy a szeptember első hétvégéjére tervezett bajnoki nyitányon nem rendezik meg az Ekonomuniverszitet Ternopil elleni nyitómeccsüket, mivel a házigazdák több játékosa is különböző tanulmányi intézetekbe való beiratkozással van elfoglalva, így lehet, hogy halasztásra kerül sor.
* * *
Időközben, Herszonban került megrendezésre az ukrán Szuperkupáért kiírt mérkőzés, amelyen – a Kárpáti visszalépése miatt – a bajnok Halicsanka Lviv ellenfele a bajnoki bronzérmes Dnyiprjanka Herszon volt.
A két együttes nem volt egy súlycsoportban, amiről a 44-23-as lembergi győzelem is tanúskodik.
(jéel)