Tanévnyitó Izsnyétén

Tizenegy elsős kezdte meg a tanulást

2016. szeptember 3., 08:59 , 817. szám

Szeptember elsején 116 diák, közöttük 11 első osztályos kezdte meg a tanulást az Izsnyétei 2. Számú Általános Iskolában, ahol az idén nyáron a Keleti Partnerség programjának keretében kicserélték az épület tetőszerkezetét és felújítottak két osztálytermet is.

A munkácsi járási község magyar iskolájában Gajdos Valentina iskolaigazgató köszöntötte a tanévnyitón megjelent gyerekeket, szülőket és vendégeket, majd megköszönte mindazok munkáját, akiknek köszönhetően szépen felújított iskolába léphettek be szeptember elsején. Köszönetet mondott a szülőknek az anyagi támogatásért, valamint a KMKSZ-nek, a magyar kormánynak, akik a Keleti Partnerség programján és a Bethlen Gábor Alapon keresztül támogatták az iskola felújítását és felszerelését. „A Keleti Partnerség programjának keretében kicserélték az iskolaépület tetőszerkezetét, továbbá két osztályt lebetonoztak és laminált padlóval burkoltak.” Az igazgató asszony elmondta, hogy a KMKSZ eddig minden évben igyekezett segíteni az intézménynek, amiért hálásak a magyar szövetségnek.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója ünnepi beszédében a Nobel-díjas tudóst, Szent-Györgyi Albertet idézve kijelentette: „A jövő olyan lesz, amilyen a ma iskolája. Ezt persze szellemi értelemben kell érteni. Valóban így van, mert azok a gyermekek, akik most itt állnak, 15-20 év múlva át fogják venni a stafétabotot a mai felnőttektől. (…) Ahogy a kínai közmondás tartja: A tanító dolga megnyitni a kaput. Belépni azonban mindenkinek magának kell. Ne felejtsük el, hogy mindenkit meg lehet valamire tanítani, kivéve azt, aki nem akar tanulni, őt nem lehet, sajnos, megtanítani semmire” – jelentette ki a KMKSZ alelnöke.

„A kárpátaljai magyar oktatási rendszer jelentős anyagi hiányosságokkal küzd, ezért nagyon jól jön az a segítség, amelyet a magyar állam ad – mondta Gulácsy Géza, majd emlékeztette a jelenlévőket: – Minden szülő kapja az oktatási-nevelési támogatást, támogatják a gyermekek étkeztetését, és különböző pályázatokon keresztül az oktatási intézményeinket is támogatják. Az izsnyétei iskola, hála Istennek, aktív, szeretnek pályázni, és most is nyertek a Bethlen Gábor Alapnál 200 ezer forint támogatást oktatási eszközökre.”

Orosz János, Izsnyéte polgármestere köszöntötte a pedagógusokat és a szülőket. Külön köszöntötte az elsős kisdiákokat, akik először lépték át az iskola kapuját, arra biztatta őket, hogy sokat futkározzanak, de közben azért tanuljanak is. A tanítóknak, tanároknak kitartást, türelmet és jó egészséget kívánt az általuk végzett nehéz és felelősségteljes munkához.

A tanévnyitó ünnepségen elsőként a kis elsősök mutatták be műsorukat, ügyesen szavalva a kis versikéket. A legkisebbekét a legnagyobbak, a kilencedikesek műsora követte, majd minden elsős tanszerekből álló ajándékcsomagot vehetett át a kilencedikes tanulóktól.

Az ünnepségen Gajdos Valentina igazgatónő és Máté Natália igazgatóhelyettes átadták a járási, iskolák közötti sportversenyeken elért eredményeikért járó okleveleket és érmeket három tanulónak: a járási dámajátékversenyen Liszkai Balázs első helyezést, Deák Alexandra pedig második helyezést ért el, míg a járási atlétikai versenyen 800 méteres futásban második helyezett lett Szemák Nikolett.

Az iskolaigazgató a tanévnyitó után elmondta, hogy az izsnyétei magyar iskolában az idei tanév 116 gyerekkel indult, akik oktatását és nevelését 14 pedagógus kezdte el. Sajnos az alacsony fizetések miatt – mint a legtöbb iskolában – itt is küzdenek a tanárhiánnyal. Már régóta nincs történelemtanáruk, felmondott a szervezőpedagógus és egy alsós tanító. A második osztály tanító nénijét tudták pótolni egy frissen végzett, helybéli tanítónővel. A földrajzot a Derceni Középiskola földrajztanára oktatja majd, de történelemtanárt és szervezőpedagógust még keresnek, és bíznak abban, hogy senki nem hagyja cserben ezután már a tantestületet.

Badó Zsolt